Hogyan lett Laosz a világ legtöbbet bombázott országa?
2019. december 9. 18:31 Múlt-kor
Korábban
Polgárháború és intervenció
Az amerikaiak aggódva figyelték, ahogy a kommunista Pathet Lao mozgalom egyre nagyobb népszerűségre és befolyásra tesz szert az újonnan független monarchiában (a mozgalom 1950-ben alakult meg a Viet Minh főhadiszállásán).
A szervezet vezetője Szouphannouvong herceg, a „vörös herceg” volt, akinek két féltestvére – Szouvanna Phouma és Boun Oum hercegek – képviselte a semleges, illetve a jobboldali politikát az országban.
Szouvanna Phouma a polgárháború során öt különböző alkalommal lett az ország miniszterelnöke, és mindig igyekezett a Pathet Laót egy kiegyensúlyozott koalíciós kormányba bevonni, ami nemigen bizonyult lehetségesnek.
Még a Szouvanna Phouma által vezetett kormányok idején is előfordultak fegyveres összecsapások a Pathet Lao és a királyi hadsereg között, főként az észak-vietnámi határ mentén.
Az Egyesült Államok – ekkoriban Kennedy elnöksége alatt – nyilvánosan Laosz semlegességének fontosságát hangsúlyozta, azonban igen nagy különbség volt e „semlegesség” elméleti és gyakorlati jelentése között.
A CIA titkos hadserege
A CIA 1960-ban környékezte meg a királyi hadsereg tábornokát, Vang Paót – aki a hmong kisebbség tagja volt – azzal, hogy segítsen nekik a színfalak mögött visszaszorítani a Pathet Laót.
A kínai eredetű hmongok (más néven meók) a többségi laókkal ellentétben az ország hegyvidékein éltek, és történelmük során mindig különálló, a központi hatalomnak be nem hódoló népnek számítottak. A CIA bennük lelt megbízható partnerekre a Pathet Lao mozgalommal és segítőikkel szemben.
Maga Vang Pao korábban a franciák és a japánok ellen is harcolt, így nem volt híján a tapasztalatnak a gerilla-hadviselésben. A Momentum-hadművelet névre keresztelt program keretében a CIA elkezdte fegyverekkel ellátni és kiképezni a hmongokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Kiátkozás és birodalmi átok: Luthert semmi sem tántorította el reformszándékaitól
- Idomítási módszerei is forradalmiak voltak a modern állatkert megálmodójának
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap