Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
2015. február 2. 13:55 Csernus Szilveszter
Korábban
Lipót császár diplomája
Gróf Bethlen Miklós a már ismét császári uralom alá került Erdélybe hozta vissza a császár törvényjavaslatát, a Diploma Leopoldinumot. A fenti ajánlásokhoz igazodó oklevél megtárgyalására 1691. január 10-én Fogarasban ült össze ismét az erdélyi országgyűlés. Egyik első dolgaként a három erdélyi rend 18-án hűséget esküdött I. Lipót német-római császárnak és magyar királynak, valamint utódjának, Józsefnek. Ezzel a rendek is végleg lemondtak a török uralomról, szuverenitásukat a szultánról a császár-királyra helyezvén.
Thököly második betörését időközben a császári lovasság szorította vissza, biztos hátteret teremtve a lipóti alkotmány elfogadásához. A diplomának megfelelően gubernátornak Bánffy Györgyöt, míg kancellárnak Bethlen Miklóst választották. Az újabb "szokásos nyári" török hadjáratot (amelyet Thököly újabb erdélyi betörése kísért) augusztus 19-én Szalánkeménnél állította meg a keresztény sereg.
A Diploma Leopoldinum némely helyen módosítani kívánt változatát nyolc hónap várakozás után, december 4-i keltezéssel írta csak alá a császár, amit az év utolsó napján az erdélyi rendek is elfogadtak, így a Diploma Leopoldinum második változata Erdély törvényei közé iktattatott. A Diploma II. Apafi Mihályt leginkább érintő része uralkodásának "elhalasztásáról" szólt: "mint tizennégy éves ifju, a törvények szerint (melyek iránt a nemes rendek szent engedelmességgel viseltetnek) huszadik esztendeje előtt a kormányra serdültnek nem tekinthetik" (Bethlen Miklós beadványát és a Diploma Leopoldinumot idézi: Kővári László: Erdély történelme V. Kolozsvár, 1863.).
A Diploma megerősítette Erdély bevett vallásainak szabad gyakorlását, érvényben tartotta korábbi kiváltságait, a kincstári adót pedig (feltehetően a Thököly adópolitikáját utánozva) békeidőben évi 50 ezer, míg háború esetén 400 ezer aranytallérban állapította meg (tekintve, hogy még folyt a felszabadító háború, a Diploma elfogadását követő években ez utóbbi behajtására került sor).
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d4119b34f1e66a8ee64cee1036bddee.jpg)
A nemesség nehezen tudta megemészteni, hogy a császárnak döntési joga lett olyan vallási, vagy kiváltságokkal kapcsolatos ügyekben, amelyekben a rendek nem tudnak megegyezni. A Diplomának megfelelően császári erők őrizték a fontosabb várakat, míg az uralkodó kérdését Apafi felnőtté válása esetére szándékosan kerülte az okmány. (A Diploma Leopoldinumról részletesebben ld.: Papp Klára: Erdélyi fejedelmek. Debrecen, é. n., Tóth Könyvkereskedés&Kiadó Kft.).
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/b8d0664cfdfb8ed4c61340070190f4c8.gif)
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 20. Ókori állam-berendezkedések (Athén, Róma – Julius Caesar egyeduralmi kísérlete, Augustus principátusa)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/781.jpg)
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap