Hogyan került 1935-ben egy ausztrál akváriumi cápa gyomrába egy emberi kar?
2020. május 3. 09:38 Múlt-kor
Korábban
Motorcsónakos üldözés
Mindkét férfit beidézték kihallgatásra, ám egyikőjük sem működött együtt a hatóságokkal. Míg Bradyt megvádolták a gyilkossággal, és vallomást próbáltak kicsikarni belőle, Holmes-ot elengedték, miután azt állította, sem Bradyt, sem Smith-t nem ismeri.
Néhány nappal később Holmes egyik motorcsónakjával kihajózott Sydney egyik öblébe, majd egy pisztollyal fejbe lőtte magát, és a vízbe esett. Öngyilkossági kísérlete azonban sikertelen volt: a kiskaliberű lövedék kilapult, és nem ütötte át a koponyacsontját, az átmeneti eszméletvesztésen túl nem esett baja.
A vízbe zuhanva újból magához tért, és visszamászott a csónakba, néhány szemtanú azonban eddigre már értesítette a rendőrséget.
Az üzletember a következő néhány órában megpróbálta lerázni az őt üldöző rendőrségi hajókat, a nyílt óceánra érve azonban végül feladta magát, és hagyta, hogy őrizetbe vegyék és kórházba szállítsák.
Miután ellátták sérüléseit, Holmes hajlandó volt beszélni. Eleinte azt hazudta, valaki otthonában rátámadt és meglőtte, ő pedig a motorcsónakban fogta menekülőre, a rendőrök kiérkezésekor pedig azt hitte, korábbi támadói találtak rá, ezért futamodott meg.
Végül kitálalt: elmondta, hogy Brady a vízparti kunyhóban ölte meg Smith-t, feldarabolta a holttestet, és a nagy részét egy kofferban beledobta a tengerbe. Az egyik kart azonban megtartotta, és beállított vele Holmes-hoz, azzal fenyegetőzve, hogy az üzletember is Smithhez hasonlóan végzi majd, ha nem fizet neki egy igen nagy összeget.
Ezt követően Brady súlyt kötözött a karhoz, amelyet a tengerbe hajított, ahol aztán később a cápa lenyelte. Holmes elmondása szerint az ügy idegösszeomlást idézett elő benne, emiatt próbált meg önkezével véget vetni életének.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap