Hogy becézte Mária Terézia a férjét levelezéseikben?
2020. november 8. 12:42 Múlt-kor
Vajon Egérkém néven nevezte? Vagy a Tigrisem szóval köszöntötte az írásaiban? Esetleg Mackóm becenéven szólította? Ehhez hasonló, különleges történelmi kérdések százai várják Önt és társait a Múlt-kor történelmi magazin egyedi fejlesztésű, kvízalapú társasjátékában.
Korábban
A Múlt-kor történelmi magazin egyedi fejlesztésű társasjátéka a családi összejövetelek elmaradhatatlan partikelléke. A tudásalapú, magyar kvízjátékot elsősorban azok fogják élvezni, akik magukon is tudnak egy jót nevetni. És persze azok sem csalódnak majd, akik jól ismerik a Múlt-kort.
Öt brit tudósból négy és fél ezt ajánlja.
Nem árt tudni: nem érdemes komolyan venni az első helyet, mert egy óvatlan pillanatban a legokosabbak is könnyedén az utolsó helyen találhatják magukat. Egy kis szerencsével pedig a sereghajtókból akár elsők is lehetnek.
Amikor megalkottuk ezt a játékot, az vezérelt bennünket, hogy újra rangot adjunk a megszerzett tudásnak, és a felszínes hétköznapok mellett kellő érdeklődést és igényt ébresszünk a minőségi partikellékek, így többek között a Múlt-kor társasjátéka iránt is. Ahol a szerencse mellett azért az általános műveltségnek is jókora szerep jut.
Őszintén reméljük, hogy a klasszikus társasok kedvelőinek sok örömet és vidám perceket fogunk szerezni a Múlt-kor társasjátékával.
Életkor: 14+
Játékosok száma: 3-6
Játékidő: 30-60 perc
Nem kell történésznek lenned ahhoz, hogy élvezd ezt a játékot. Elég, ha csak szeretsz egy jót nevetni.
A jó válasz egyébként az első lehetőség: Mária Terézia a férjét levelezéseikben az Egérkém becenévvel illette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap