Hivatalosan férfi ruhák viseléséért ítélték máglyahalálra Jeanne d'Arcot
2019. október 17. 09:41 Múlt-kor
Korábban
Bátorsággal a halálba
Miután sikertelenül próbálták rávenni addigi vallomásainak – melyek kivétel nélkül rendkívüli jámborságát és mély hitét támasztották alá – visszavonására, az angolpárti egyházi hatóságok 1431. május 24-én kivitték Jeanne-t a térre, amelyet kijelöltek kivégzésére.
Látva az előkészített máglyát, és szembesülve a halál közelségével, a lány végül pánikba esett, és – annak ellenére, hogy írástudatlan volt – aláírta az elé helyezett új vallomást, amely visszavonta korábbi állításait.
Ítéletét ennek köszönhetően életfogytiglani börtönbüntetésre enyhítették – miután azonban visszakerült cellájába, visszatért a nemi erőszak állandó veszélye is. Jeanne ismét a hadjáratain hordott férfiruhát kezdte el viselni.
E döntése tökéletes céltáblát nyújtott az inkvizítoroknak: állíthatták, hogy a lány „visszaesett” az eretnekségbe, azaz valójában nem bánta meg „bűneit”, és halált érdemel.
Május 30-án, nyakában egy apró fa kereszttel ismét kivezették a térre, Jeanne pedig szemét egy nagy feszületre szegezte, amelyet védője tartott a magasba, miközben meggyújtották alatta a máglyát. Jézus Krisztus nevét kiáltotta, amikor a lángok nyaldosni kezdték.
A tömegből valaki előrelépett, hogy további gyújtóst szórjon a tűzre, azonban az őrök elé léptek. A férfi megállt egy helyben, majd összeesett.
Jeanne ekkor már nem szólt: a tüdejét megtöltő füst eszméletvesztést okozott, így elítélői nem örülhettek kiáltásainak. Cauchon püspöknek már csak emiatt sem volt elég, hogy sikerült tűzzel megölnie.
A püspök újabb tűz rakását rendelte el, hogy Jeanne összeégett maradványainak is eltüntessék minden nyomát. A legenda szerint a hamvasztást követően a szűz szíve továbbra is ép maradt, így Cauchon egy harmadik tüzet is elrendelt ennek megsemmisítésére.
Végül Jeanne hamvait a Szajnába szórták, hogy semmiféle ereklyéje ne kerülhessen az ellenség kezére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap