Himmler és köre „árja” miszticizmusa váltotta volna fel a kereszténységet a Harmadik Birodalomban
2021. március 3. 15:16 Múlt-kor
Korábban
Nácik Tibetben
A nácik hatalomra kerülésével a pángermán okkultizmus képviselői elérkezettnek látták az időt, hogy nézeteiket hivatalos szintre emeljék. Heinrich Himmler SS-vezér 1935-ben ennek egyik eszközéül hozta létre a rettegett szervezet értelmiségi ágát, az Ahnenerbét. Cezary Michalski, a téma egyik legismertebb kutatójának adatai szerint Németország 1935 és 1944 között többet költött az Ahnenerbe kutatásaira, mint az USA az atombomba kifejlesztésére ugyanebben az időszakban.
A náci vezetés tervei szerint a germán hagyományok kutatása, ápolása, valamint terjesztése céljából létrehozott intézet a háború után a kereszténység helyébe lépett volna. Az egyház elleni támadás részeként kezdték el kutatni a néhány évszázaddal ezelőtti boszorkányperek iratait, hogy ezek segítségével kimutathassák: valójában a kereszténység volt az egyetlen totalitárius eszme Európa történetében.
Az Ahnenerbe munkáját a háború előtt nagynevű tudósok is segítették. A több száz fős apparátust foglalkoztató szervezet intézeteiben többek között a nyelvészeti kérdésekkel, régészettel, vallástudománnyal, valamint népzenével is foglalkoztak. A testület ezzel párhuzamosan a világ számos pontján, többek között a Közel-Keleten, Közép-Ázsiában, az Antarktiszon és Tibetben vezetett expedíciói révén igyekezett bebizonyítani, hogy az emberi civilizációt az árja faj hozta létre, ezzel pedig tulajdonképpen a náci fajelméletet legitimálására törekedett.
Az Ahnenerbe kezdettől fogva az újpogány miszticizmus központjává átalakított SS-szentélyben, a wewelsburgi kastélyban működött. Az erődítményt Heinrich Himmler „okkultügyi” tanácsadója, Karl Maria Wiligut (1866–1946) javaslatára választották ki.
Bár az SS vezetője szinte vakon bízott a bécsi születésű mágusban, az osztrák pszichiátriai intézetek orvosai néhány évvel korábban fenntartásokkal kezelték az állításait, és jobbnak látták, ha egy ideig egy elmegyógyintézet betegeinek terjeszti az igét. Wiligut ugyanis többek között azzal kérkedett, hogy a germán istenekig tudja visszavezetni a családfáját, és fel tudja idézni ősei emlékeit.
1927-ben, hároméves kezelés után kiengedték az elmegyógyintézetből, ám azonnal gyámság alá helyezték. Mivel azonban nem bírta elviselni a szárnyaló fantáziája mellett immár cselekvési szabadságát is gúzsba kötő felügyeletet, 1932-ben Németországba szökött. Az éles szemű Himmler rögtön felfedezte a Wiligutban rejlő tehetséget, és a nácik hatalomra kerülése után be is indult a mágus karrierje: fokozatosan haladt felfelé az SS-ranglétrán, és egészen 1939-ig a Reichsführer tanácsadójaként tevékenykedett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap