Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz
2024. május 5. 09:50 Szentesi Réka
Korábban
Orvosok és feministák
A XIX. század második felében és a XX. század elején igen heves vita folyt a fűző problémájáról, elsősorban a sajtó hasábjain, de különálló orvosi értekezések, feminista kiáltványok is foglalkoztak a kérdéssel.
A Magyarországon ekkoriban megjelent, a témával foglalkozó orvosi írások több mint 40 különböző betegséget írtak a szoros fűzőviselet számlájára. A leggyakrabban említettek között találjuk a különböző csontok deformációját, a gerincferdülést, a légzőszervi megbetegedést, a légszomj okozta gyakori ájulást, az izomsorvadást, a gyomor- és bélrendszeri bántalmakat, a vetélést, a nőgyógyászati problémákat.
Gyanakvásra ad okot azonban, hogy olyan betegségek kialakulásával is a szoros fűzést vádolták, mint a tuberkulózis vagy a rák. Fontos megjegyezni, hogy bár a szóban forgó viselet nyilvánvaló kényelmetlenséggel járhatott, komoly és tartós egészségügyi problémát csak szélsőséges esetben okozhatott.
Századfordulós értekezésében Lantos Emil nőgyógyász lemondóan úgy fogalmazott, hogy „amit az orvosi igyekezet nem tudott megoldani (tudniillik a fűző elvetését), majd megoldja a feminizmus.” Valóban a női ruha reformjáért küzdők másik nagy csoportját alkották a nemek közötti egyenjogúságért küzdő aktivisták, hiszen a társadalmi státuszt jelölő öltözék elvetése jól összeegyeztethető volt elveikkel.
Nem mindenkin állt úgy a fűző, mint a próbababákon
Egy olyan társadalmi berendezkedésben, ahol a nők boldogulása jellemzően azon múlott, hogy mikor és kihez tudnak férjhez menni, a divatos megjelenés alapvető jelentőséggel bírt számukra. Érthető tehát, hogy a szabad mozgást erősen korlátozó, a nők anyagi függését egyértelműen jelölő korabeli divatos ruha megváltoztatását az emancipációs mozgalom kulcskérdésének tekintették.
A divathölgyek minden orvosi és emancipációs érv ellenére ragaszkodtak a karcsú derekakhoz mindaddig, amíg a korszellem ezt diktálta. A szorosra fűzött derék ideáljával tulajdonképpen maga a divat végzett: a női testideál változása már az első világháború előtt megindult, de igazán csak az 1920-as években csúcsosodott ki. A társadalmi változásokkal, a nők tömeges munkába állásával, az emancipáció nagy fokú terjedésével párhuzamosan váltak mellőzötté a nőies vonalakat kihangsúlyozó ruhadarabok.
Az 1920-as évek fiús-lapos divatja vetett véget a fűző uralmának
A divatos öltözék alapját azonban megint egy testideál képezte, amely ezúttal a fiús alakot éltette. A fűző nem tűnt el, csak átalakult ennek az új típusú szépségeszménynek megfelelően: már nem darázsderekat varázsolt, hanem a lapos formákat segített kialakítani, amelyeket a ruhák egyenes szabásvonalukkal és ejtett derékvonalukkal tovább erősítettek. Nem a fűző ment ki tehát a divatból, hanem a karcsú derék túlhangsúlyozása.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László 2024.09.26.
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary 2024.09.26.