Hét uralkodói kép, amely hatással volt a történelem menetére
2018. május 17. 12:28 Múlt-kor
Korábban
Francisco Goya: IV. Károly spanyol király és családja (1800)
Talán egyetlen uralkodói festmény sem okozott annyi vitát, mint Francisco Goya 1800-as ábrázolása a spanyol királyi családról. Habár Goya (aki az udvar hivatalos festője volt) szándékai tisztázatlanok, kétségtelen, hogy nyers, realisztikus, és nem éppen hízelgő módon ábrázolja a spanyol Bourbonokat, ami hallatlan volt a korabeli uralkodói reprezentációban.
A Théophile Gautier francia író és kritikus által „a sarki zöldségesről és feleségéről készült képnek” nevezett festményt régóta a gyenge és korrupt spanyol királysággal szembeni kritikának tekintik. Egy másik kritikus azt írta, a kép szélén megjelenő Goya egyfajta „színpadra helyezi őket a nagyközönség előtt, míg a függöny árnyékában a festő sötét mosollyal mutat és mondja: 'nézzétek őket és ítélkezzetek ti magatok!'”
Mások szerint azonban a festmény más szempontból forradalmi a maga módján: azzal, hogy esendőnek ábrázolja a királyi családot, nem a múlt isteneiként és istennőiként láttatja őket, hanem valódi emberekként. „A bolt sorai között gyorsan végigfutva az arcokon látszik” – írta egy olvasó az amerikai Harper's Magazine havilapnak 1842-ben – „hogy a spanyol királyi család, ahogyan Goya 1800-ban megfestette őket, sem rondább, sem szebb nem volt mindannyiunknál.” Más szóval: a királyi családok ugyanolyanok, mint az átlagemberek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.