Hét történelmi tévhit, amelyet mára eloszlatott a tudomány
2018. augusztus 10. 13:51 Múlt-kor
Korábban
II. Katalin cárnőnek elképesztően sok szeretője volt
Az elszegényedett német hercegi családból származó Nagy Katalin cárnő (1729-1796) egy vértelen államcsínnyel távolította el együgyű és népszerűtlen férjét, III. Pétert. Egy férfiak által dominált korban ettől a gyengének tűnő nőtől nem várt gazdasági reformok, a nyugati kultúra terjesztését előirányzó intézkedések, és nem remélt orosz területi terjeszkedés érkezett. Három és fél évtizedes regnálása során a korszak egyik leghatalmasabb uralkodójává vált.
A sikeres asszonyokat mindig gyanakvás övezte, Európában természetellenesnek tekintették, hogy egy nő üljön a trónszékben. Irigyei – ha már tehetségtelennek nem nyilváníthatták – erkölcstelenséggel vádolták meg. Rágalmak özöne érte az öntudatos, ám természetes emberi érzelmekkel felruházott, egészséges asszonyt.
Az állatokkal fajtalankodó, nimfomániás férfifalónak kikiáltott Katalinról azt híresztelték, hogy összesen 300 szeretővel volt dolga. A cárnő élete 67 éve alatt 12 szeretőjéről tudunk, akik mindegyikével – levelezése szerint – bizalmas és bensőséges viszonyt folytatott, és sosem volt egynél több kedvese egyszerre. Férje mellett három szeretőt tartott, valószínűleg azért is, mert anyósa Katalin hibájának kezdte tartani, hogy nem született meg a várva várt trónörökös.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap