Hét rettenthetetlen kalandornő, aki beírta a nevét a történelembe
2017. július 21. 18:32
Korábban
Az első nő az űrben
Valentyina Tyereskova nehéz családi körülmények között nőtt fel. 16 évesen ott kellet hagynia az iskolát, hogy segítsen özvegyen maradt édesanyjának megkeresni a gyárban a napi betevőt. A fiatal lány azonban a munka mellett, édesanyja elől titokban tartva csatlakozott a helyi repülő egyesülethez, ahol kiváló ejtőernyőssé vált.
Nem mindennapi szakértelme pedig egy merőben más szerepkörre is alkalmassá tette Tyereskovát. Az első szovjet űrhajósok – a kozmonauták – ugyanis nem űrhajójuk fedélzetén, hanem a leszállás során abból katapultálva, ejtőernyőn a talajra ereszkedve tértek vissza a Földre.
Tyereskovát 1962-ben választották ki az űrprogramba és 18 hónapos kiképzés után, a Vosztok-6 fedélzetén a világtörténelemben első nőként eljutott az űrbe. Három napot töltött az űrben és ezalatt 48 alkalommal kerülte meg a bolygót. Az utazásáról úgy nyilatkozott, hogy „amikor az ember fent van, valóságos honvágyat érez a Föld iránt, és amikor visszaér szó szerint meg akarja ölelni.”
A jelenleg 80 éves Valentyina Tyereskova jelenleg az orosz kormánypárt képviselője a Dumában. 2013-ban kijelentette, hogy ha lehetősége nyílna rá, akkor szívesen részt venne egy a Marsra induló „csak-oda” úton.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap