Hét legendás afrikai birodalom, amely eltűnt a történelem viharaiban
2017. március 6. 10:25
Korábban
A hatalmas Karthágó
Az ókori Karthágót leginkább mint Róma egykori nagy riválisát ismerhetjük. A mai Tunézia északi partvidékén fekvő tragikus sorsú városállam, Kr. e. 146-ban történt lerombolását megelőzően több mint 500 éven keresztül a Földközi-tenger meghatározó nagyhatalmának számított. A főniciaiaktók származó punok kezdeti kereskedelmi telepe fokozatosan egy hatalmas tengeri birodalommá fejlődött, amely hatalma csúcspontján az észak-afrikai partvidék mellett uralma alá hajtotta a mai Spanyolország déli részét, illetve a Mediterrán szigetvilág jelentős részét, úgy mint Korzikát, Szardíniát, Máltát, a Baleári-szigeteket és Szicília egy részét. A fővárosban közel félmillió ember élt és megerősített kikötője 220 hajó befogadására is képes volt. A punok főképp arannyal, ezüsttel, rézzel és különféle szövetekkel kereskedtek. Hajóik bejárták a teljes Földközi-tengert, de eljutottak a Brit-szigetekig is, sőt egyesek szerint egy Hanno nevű pun felfedező Afrika nyugati partjai mentén hajózva egészen Szenegálig, vagy akár Gabonig is eljuthatott. Karthágó terjeszkedése miatt azonban szembekerült az ugyancsak ekkoriban felemelkedő Rómával. A három véres pun-római háború végül az egykor dicső Karthágó teljes pusztulásával ért véget.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap