Hét kevésbé jámbor életű szent a történelemből
2020. július 7. 15:35 Múlt-kor
Korábban
Szent Juniper Serra
A mallorcai születésű ferences misszionárius 1767-től vett részt az egykori jezsuita missziók ferences átvételében Kaliforniában (amely akkor az igen kiterjedt Új-Spanyolország részét képezte), és az itteni őslakosok keresztény hitre térítésében.
Az 1770-es és 1780-as évek folyamán maga is alapított kilenc további missziót a napjainkban az Egyesült Államokhoz tartozó Felső-Kaliforniában, a déli San Diegótól egészen az északi San Franciscóig.
Az őslakosok megkeresztelése mellett a letelepedett, földművelő életmódra való áttérítésük is a missziók feladata volt.
Serrát Ferenc pápa 2015-ben a szentek sorába emelte, „az őslakos közösségek méltóságának védelmezőjeként” aposztrofálva őt.
A történettudomány ennél árnyaltabb képet fest Serra tevékenységéről: a missziós településeken a földművelésre kényszerített őslakosok zsúfolt, embertelen körülmények közt éltek, és rendszeresek voltak körükben a pusztító fertőzések.
A szökni próbálókat durva veréssel büntették – Serra egy 1780-ból származó írásában maga is a testi fenyítés mellett foglal állást. Kanonizálása mindezek miatt nagyfokú felháborodást keltett, ellenzői szerint a misszionárius méltatlan a szentségre, mivel a kaliforniai őslakosokat megtizedelő intézkedések tevékeny részese volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.