Hét kevésbé jámbor életű szent a történelemből
2020. július 7. 15:35 Múlt-kor
Korábban
Szent Dizmász
A Bibliát ismerők nagy része a „jobb lator” néven ismeri Jézus történetének eme alakját. Ő az egyike annak a két gonosztevőnek, akiket a Golgotán Jézus mellett feszítettek keresztre.
A Kr. u. 4. századra tehető, Nikodémosz evangéliuma nevű apokrif írás a Dizmász nevet adja neki, és a hagyomány arról is megemlékezik, hogy a tolvaj korábban már találkozott Jézussal – amikor az még csecsemő volt.
A népszerű történet szerint egy társával útonállókként próbálták meg kifosztani a Heródes katonái elől Egyiptomba menekülő Máriát és Józsefet, azonban Dizmásznak megesett a szíve a szerencsétlen családon, és 40 drachmával kenyerezte le bűntársát, hogy hagyja őket békén.
A kis Jézus ekkor megjövendölte, hogy hogy a két tolvajt vele együtt feszítik majd meg Jeruzsálemben, és hogy Dizmász vele tart majd a mennybe.
A kereszten függve aztán – Lukács evangéliuma szerint – Dizmász így szólt: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba”, mire Jézus így felelt: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.” A szentként tisztelt bűnbánó tolvaj ünnepe a katolikus egyházban március 25.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.