Hét híres szerető, aki megrázta a világot
2018. október 4. 18:53 Múlt-kor
Korábban
Eva Braun
Eva Braun (1912-1945) tizenhét éves korában kezdett dolgozni eladóként a náci párt hivatalos fényképésze, Heinrich Hoffmann boltjában. 1929 októberében itt találkozott először a nála huszonhárom évvel idősebb Adolf Hitlerrel. 1933-tól fényképészként dolgozott Hoffmann mellett, így lehetősége nyílt, hogy csatlakozzon a Führer kíséretéhez, mint a nemzetiszocialista párt fotósa, és náci vezér figyelmét két öngyilkossági kísérlettel is megpróbálta magára vonni. Erőfeszítései eredményre vezettek, és 1936-ban már Hitler „háztartásához” tartozott.
Hitler és Braun soha nem mutatkoztak együtt a nyilvánosság előtt. Evának külön szobája volt a Berghofban, a berlini rezidencián és a berlini bunkerben is. A fiatal nő kevés politikai befolyással bírt Hitlerre, a náci pártnak sem volt tagja. Egy idő után Braun ugyan Hitler magántitkárává lépett elő, de soha nem vehetett részt a politikai megbeszéléseken.
1945 áprilisában Braun Berlinbe utazott, hogy Hitlerrel legyen a Führer-bunkerben, és nem volt hajlandó eltávozni onnan akkor sem, amikor a Vörös Hadsereg már Berlin kapujában állt. Április 28-ról 29-re virradó éjjel a Führer és Eva Braun egy egyszerű polgári ceremónia keretében összeházasodtak. Április 30-án – miután elköszöntek az alkalmazottaktól – mindketten öngyilkosságot követtek el. Eva ciánkapszulát vett be, Hitler pedig a jobb halántékára leadott lövéssel végzett magával.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap