Hét híres dadogó
2020. március 19. 15:18 Múlt-kor
Korábban
Claudius
A római császárkor uralkodói – néhány ritka kivételtől eltekintve – mindannyian szenvedtek valamilyen lelki, vagy testi betegségtől. Nem lóg ki a sorból Tiberius Claudius Drusus Nero Germanicus (Kr. e. 10- Kr. u. 54), vagyis az 51 éves korától uralkodó Claudius császár sem, akivel fogyatékosság tekintetében különösen bőkezűen bántak az istenek.
Amellett, hogy gyenge térdei miatt bicegett, izgatott pillanatiban gyakran folyt a nyála és az orrváladéka, ami az újabb kutatások szerint szélütés következménye volt. És ha mindez nem lett volna elég, Claudius még dadogott is. Anyja nemes egyszerűséggel szörnynek nevezte a kisfiút, felnőttkori ismerősei pedig legjobb esetben is „szegény Claudius bácsinak” szólították, de gyakran előfordult, hogy „Cla-Cla-Claudius” vagy „Claudius, a dadogó” névvel illették.
Életét már gyerekkorában megkeserítette erőteljes dadogása, amely a későbbiekben is megmaradt, de szónoklással foglalkozó szakemberek segítségével jelentős mértékben sikerült csökkenteni az elakadások számát. Ez különösen a nyilvános beszédek alkalmával jelentett könnyebbséget, amelyekbe az idősödő Claudius az évek során egyre jobban belejött.
A váratlan beszédhelyzetek és a magánbeszélgetések alatt azonban még császárként is jelentkezett a beszédprobléma, bár a korábbinál már jóval enyhébb formában. Ennek ellenére ellenfelei megtévesztése érdekében sokszor rájátszott betegségeire, ily módon elkerülve a hatalomra törők egyik leggyakoribb végzetét, az erőszakos halált.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap