2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hét fotó, amely megrázta a világot

2018. szeptember 6. 11:48 Múlt-kor

A tábornok megölte a vietkongot, a fotó pedig a tábornokot

A vietnámi konfliktus, más néven a második indokínai háború során Dél-Vietnám és amerikai szövetségesei igen nehéz körülmények között harcoltak. Az idegen terep, az északiak gerilla harcmodora súlyos veszteségeket okoztak csapataiknak. 1968 januárjában Észak-Vietnám megindította az úgynevezett Tet-offenzívát, amellyel végső csapást akart mérni ellenségeire. Egyidejűleg és meglepetésszerűen valamennyi nagyobb dél-vietnami város ellen támadást intéztek.

A vietnámi háború kétségkívül leghíresebb képét a Koreában a tengerészgyalogosoknál is szolgáló Eddie Adams (1933-2004), az AP fotóriportere készítette, aki élete során összesen 13 háborúban járt fényképezőgépével. 1968 elején a fotós a déliek egyik járőröző csapatához csatlakozott, amely a korábban az északiak által megtámadott Saigon városába tartott. Nguyen Ngoc Loan tábornok vezette csoporthoz egyik nap egy megbilincselt civil ruhás vietkongot hoztak. Néhány pillanat múlva Loan a fogoly fejéhez tartotta fegyverét és hidegvérrel meghúzta a ravaszt.

Adams kivégzés előtti pillanatot megörökítő képe a tábornokot élete végéig kísértette, ezt követően mindenhol felismerték, s szidalmazták. A fotó azonban nem mondta el a teljes igazságot: az elfogott vietkong ugyanis néhány nappal korábban kivégeztette Loan egyik barátjának nyolctagú családját, mert az nem volt hajlandó együttműködni az északiakkal.

A fénykép a vietnámi háború borzalmainak ikonikus szimbólumává vált. Többek között a New York Times is címoldalra tette az Adamsnek 1969-ben Pulitzer-díjat hozó fotót, amely később jelentős szerepet játszott abban, hogy az amerikaiak háborúhoz való hozzáállása megváltozott.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár