Az első világháború árnyékában: Fosztogatás és rekvirálás az északkeleti hadszíntéren

Malac sütés a fronton (Fortepan / Lőw Miklós)

Suslik Ádám: „Katonáink polgári egyénekkel együtt fosztogatnak” – Alispáni jelentés a népfelkelők által elkövetett bűncselekményekről és a sebesült katonák élelmezéséről című tanulmánya az ArchívNet internetes folyóirat 23. évfolyamának 5. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.

Az első világháborút megelőzően a Monarchia hadserege az osztrák és a magyar kormánnyal állandó vitát folytatott arról, hogy háború esetén ki, hogyan és milyen mértékben gyakorolhassa az esetlegesen hadműveleti területté vált országrészek feletti igazgatást.

Míg az osztrákok alkotta kivételes intézkedések ezt a kérdését a hadsereg javára döntötték el, és így minden téren a hadsereg érdekei érvényesültek, addig Magyarországon a kormány nem volt ennyire „előzékeny”: az 1912. évi 63. törvénycikk értelmében az igazgatást megtartotta saját magának – természetesen figyelembe véve a mindenkori katonai és hadműveleti érdekeket.

1914. július 26-án, két nappal a hadüzenet előtt a magyar kormány ezt a törvényt azonnal hatályba léptette. A vélt vagy valós veszélynek kitett területekre kormánybiztosokat neveztek ki, hogy a hadsereg és a polgári közigazgatás között az egyensúlyt fentartsa.

Az északkeleti területeken ez a személy id. Molnár Viktor belső titkos tanácsos lett. Maga a kormánybiztos is tudta, hogy a régiót nemcsak az ellenség katonai műveleteinek veszélye fenyegeti, hanem az felvonulási területté is válhat, hiszen az északi hadszíntérre, vagyis a galíciai harcokhoz csakis ezen a területen át vezetett az út.

A gyors lefolyású háborúban bízó Monarchia hadereje kezdetben nem számolt a katonák szabadságolásával, így hazatérni csakis sebesülés következtében volt lehetséges. A hátországban békeidőszakban minden egyes katonai kerület működtetett katonai kórházat. Az északkeleti vármegyék területén ilyen csakis Munkácson létezett, ahol egy honvéd- és egy cs. és kir. csapatkórház is működött. Természetesen ez elégtelennek minősült egy milliós hadsereg sebesültjeinek befogadására.

A fronton történő sebesüléseket először a kötözőhelyen látták el, majd a sebesültet a hadosztály egészségügyi intézményeibe (a tábori kórházba vagy a mozgó tartalékkórházakba) továbbították. Amint a sebesült szállítható állapotba került, a hátországban felállított tartalékkórházakban, barakk-kórházakban, vagy már működő, de elsősorban a polgári lakosság által igénybe vett kórházakban és klinikákon helyezték el.

A háborúk velejárói a különböző járványos megbetegedések is, hiszen a nem megfelelő higiénia, a tisztálkodás lehetőségének a hiánya a nagylétszámú seregeknél előbb-utóbb fertőző megbetegedéseket eredményez. A kolera és a tífusz már igen hamar jelentkezett a mozgó hadseregnél. E fertőző betegségek megelőzésére 14 darab megfigyelőállomást állítottak fel. A megfigyelőállomások fontossága abban rejlett, hogy a frontról érkező katonák először itt jutottak teljes körül tisztálkodási lehetőséghez, ruhájukat fertőtlenítették, majd alsónemű-csere után tiszta ágyban helyezték el őket.

A hadüzenetet követően a különböző mennyiségű katonavonatok folyamatosan érkeztek a térségbe, ahonnan a Kárpátok hágóit átlépve már szinte azonnal a frontvonal következett. A felvonulási terv vonatszükségleteit 1914. április 1-én dolgozták ki az 1913-as vasúti teljesítményi adatok alapján. Az ungvári, vagy akár a kőrösmezői vonalon napi tizenhárom 100-tengelyes – azaz 50 vagonból álló – vonat közlekedhetett. A háború előtt és alatt igyekeztek egyes pályákat úgy fejleszteni, hogy elérjék a kívánt vagonmennyiséget.

Attól függően, hogy egyvágányú vagy kétvágányú pályáról beszélünk, a vonatok sebessége igen alacsony volt, óránként 11–15 km/óra. Kéri Kálmán Ratzenhoferre hivatkozva egy keskeny nyomtávra való háromtengelyes kocsira 20 tisztet vagy 30 közkatonát számolt, szállítóeszközök vagy tüzérségi eszközök esetében pedig három ló, egy szét nem szerelhető gépkocsi, vagy hat hegyi löveg fért el a vagonban. Ungvár, Csap, Munkács, Bátyú, Királyháza, Kőrösmező, valamint Volóc vonalakról – kiegészítve a miskolci, mezőlaborci vonalakkal és 703 km pályahosszal – a különböző irányokba napi 140 száztengelyes vonatot lehetett indítani a frontra.

Suslik Ádám: „Katonáink polgári egyénekkel együtt fosztogatnak” – Alispáni jelentés a népfelkelők által elkövetett bűncselekményekről és a sebesült katonák élelmezéséről című tanulmánya az ArchívNet internetes folyóirat 23. évfolyamának 5. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek

• Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
• A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
• Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
• Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
• Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
• A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
• Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
• Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
• Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?