Hét elképesztő átverés a történelemből
2024. december 31. 14:20 Kulcsár Ádám
Korábban
Mások bőrében
Minden idők egyik legszimpatikusabb szélhámosa, Ferdinand Waldo Demara (1921–1982) kilencéves volt, amikor a világválság elvitte a családja összes vagyonát. Ő 16 évesen döntött úgy, hogy otthonról elszökve próbál szerencsét.
Négy évig egy ciszterci kolostorban élt, majd bevonult a hadseregbe, innen azonban hamarosan dezertált. Ezt követően Demara folyamatosan másnak adta ki magát, ám nem csupán egy-egy új nevet, hanem a névvel járó életmódot is felvette. Nem félt a lebukástól, fotografikus memóriája és magas intelligenciája révén pedig bármilyen mesterségre is adta a fejét, hamar beletanult.
Tanított elmegyógyintézetben, a dezertálás miatt megjárta a börtönt, majd néhány hónapos joghallgatás után a kanadai flottába jelentkezett, ahol egy korábban megismert fiatal orvos nevét bemondva hamarosan a koreai háborúba tartó HMCS Cayuga nevű romboló hajóorvosa lett. Habár találatot kapott a hajó, a korábban elolvasott néhány orvosi könyv segítségével sok súlyos sérült életét megmentette.
Hamarosan fény derült kilétére, de nem került a csalásért börtönbe, sőt híressé vált: eladta élettörténetét a Life-nak, és néhány évig a saját nevét használva élt. Később börtönigazgató-helyettes lett a texasi Hunsville börtönben, egyszer azonban az egyik rab kezébe akadt az a bizonyos Life szám, és rögtön felismerte Demarát, aki így kénytelen volt onnan is továbbállni.
Ferdinand Waldo Demara
Támad a Mars!
„Ez a legborzasztóbb dolog, amit valaha láttam. Várjunk csak, ez a valaki vagy valami mászik! (...) Te jó ég! Valami kibújik az árnyékból, olyan mint egy szürke kígyó” − rémüldözött 1938. október 30-án kilencmillió amerikai füle hallatára Carl Phillips, a New Jersey állambeli Grover's Mill farmra becsapódott, cilinder alakú tárgyból kimászó űrlényekről tudósító rádiós. Az USA-ban kitört a pánik.
A valóságban természetesen szó sem volt a Földet megtámadó marslakókról. A rádióhallgatók H. G. Wells Világok harca című sci-fijének Orson Welles, a 23 éves színházi csodagyerek által amerikai környezetbe átültetett verzióját hallhatták. Bár a hangjáték adásba kerülését megelőzően Welles bejelentette, hogy a következő műsorszám csak fikció, legtöbben csak később kapcsolódtak be a közvetítésbe, és akkor már Welles és társai rendkívül élethű, idegőrlő csendeket és velőtrázó sikolyokat alkalmazó műsorát hallhatták.
Körülbelül másfél millió amerikai hitte valóságnak az elhangzottakat.
A mozik megszakították műsoraikat, tízezrek kezdtek el menekülni a városokból, sokan pedig a különböző rádióállomásokat, újságok szerkesztőségeit és a rendőrséget hívogatták a földönkívüliek elleni hatékony védekezési módszer felől érdeklődve. Volt, aki a garázsajtón át hajtott el kocsijával, egy férfi pedig szétlőtte a Grover's Mill-i víztornyot, mivel úgy gondolta, ott landoltak az űrlények. Pennsylvania kormányzója felajánlotta New Jersey állam kormányzójának, hogy csapatokat küld a kisegítésére.
Orson Welles 1938-ban
Óriások léteztek
1869 októberében egy New York állambeli farmon a kutat ásó földmunkások egy 1300 kilós, több mint három méteres kőalakra bukkantak. William Newell cardiffi farmer igyekezett maximálisan kiaknázni a nem mindennapi felfedezést, és unokatestvérével, George Hull-lal rögvest sátrat emeltetett a „sírhely” fölé, ahová kizárólag féldolláros belépődíj ellenében lehetett betérni. Bár a Yale Egyetem régészei már a kezdetektől hamisítványnak kiáltották ki az őskori óriás megkövesedett maradványának tartott leletet, a kíváncsi turisták áradata nem hagyott alább.
A két rokon két hónappal később – miután bevételeik a százezer dollárt is meghaladták – jó pénzért eladta az „ősi leletet” egy bankárnak. A jó üzleti lehetőség láttán egy idő múlva már féltucatnyi megkövült óriás közül választhatott a nagyérdemű. A zűrzavar láttán Hull végül úgy döntött, véget vet a három hónapos komédiának, és 1869. december 4-én bevallotta a sajtónak a régészet eddigi legnagyobb átverését.
Elárulta, hogy egy metodista lelkésszel folytatott teológiai vita után fogalmazódott meg benne a busás haszonnal kecsegtető vállalkozás ötlete, ugyanis vitapartnere szó szerint értelmezte a Bibliát, amely régi korok óriásairól írt. Elhatározta, tükröt tart az egyháznak, és felfedezi a maga óriását: egy öttonnás gipsztömbből kifaragtatta a hatalmas alakot, és kénsav használatával elérte, hogy az égimeszelő valódinak tűnjön. Ezt követően a szélhámos elásta unokatestvére cardiffi farmján, majd egy év múlva földmunkásokat küldött a helyszínre.
A cardiffi óriás a Farmer's Múzeumban (fotó: wikipedia/Martin Lewison/CC BY-SA 2.0)
A kőkori törzs
1971-ben a Fülöp-szigetek kisebbségügyi minisztere, ifj. Manuel Elizalde egy igen meglepő hírrel szolgált a világsajtónak: az országhoz tartozó Mindanao szigetén rábukkantak egy olyan, 24 főből álló törzsre, amely érintetlenül őrizte meg elszigeteltségét a dzsungelben, még mindig kőkorszaki módon él: nem ismeri az erőszakot és a házasság fogalmát, és kezdetleges kőeszközöket használ. Mindez hatalmas szenzációnak számított, a National Geographics folyóirat tudósítása mellett egy dokumentumfilm is készült a taszadájként említett törzsről. A miniszter azonban az antropológusokat távol tartotta a törzstől, tagjait pedig, háborítatlanságukat biztosítandó egy 47 ezer holdas rezervátumba zárta.
1972-ben Ferdinand Marcos elnök hadiállapotot vezetett be a Fülöp-szigeteken, ezt követően a törzzsel megszűnt minden kapcsolat. A rend csak 1986-ra állt helyre az országban, és ekkor egy svájci kutatócsoport a taszadájok nyomába eredt. A helyszínen házakban lakó, farmernadrágban és pólóban mászkáló, meglepett törzstagokat talált, akikről kiderült, hogy egykoron Elizalde toborozta a helyiekből, azt mondva nekik, ha őskorinak mutatják magukat, pénzt, cigarettát és ruhákat kaphatnak.
De vajon miért tette ezt Elizalde? A pénzért. Az így megszerzett 47 ezer hold összes ásványkincséből származó jövedelem az ő pénztárcáját gazdagította, csakúgy, mint a taszadájok megvédelmezését célul kitűző alapítvány egymillió dollárja.
Az állítólagos őskori módon élő taszadájok (Wikipedia/Susanne Haerpfer/ CC BY-SA 3.0)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Vígjátékba illő módon lopták el a Végzet kövét tegnap
- Nem is Dom Pérignon találta fel a pezsgőt? - 10 érdekesség a habzó italról tegnap
- Az űr meghódítására hívta fel az emberiség figyelmét Stephen Hawking tegnap
- A belháborúk mellett a változó klíma is okozta Tikal hanyatlását tegnap
- Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal a Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumon tegnap
- Életének utolsó éveit házi őrizetben töltötte a zseniális Galileo Galilei tegnap
- Napjainkig heves vitákat gerjeszt Marco Polo keleti utazása tegnap
- A dzsungel mélyére menekült Kambodzsa véreskezű diktátora 2025.01.07.