Hat sorsfordító családi viszály a történelemből
2018. január 9. 14:08
Egy családi perpatvar kezdődhet egy félreértéssel, egy örökség körüli vitával vagy éppen egy feleség elcsábításával is. Néha azonban előfordul, hogy egy-egy ilyen nézeteltérés szinte szabályos háborúvá eszkalálódik a két fél között. Következzen hat sorsfordító családi viszály a történelemből!
Korábban
Adidas és Puma
Adolf és Rudolf Dassler az 1920-as években indították be cipőgyárukat a németországi Herzogenaurach városában, először még édesanyjuk házában. Vállalkozásuk azután indult be igazán, hogy az 1936-os berlini olimpián az amerikai atléta, Jesse Owens az ő cipőjüket viselve nyerte meg az aranyérmet. Ezt követően azonban a két testvér kapcsolata súlyosan megromlott.
Egyesek szerint minden egy félreértés miatt kezdődött. A második világháborús bombázások idején történt, hogy amikor Adolf belépett egy óvóhelyre, ahol Rudolf és családja is éppen tartózkodott, annyit mondott: „Ezek a koszos fattyúk már megint itt vannak.” Bár Adolf valószínűleg a szövetségesek bombázóira gondolhatott, Rudolf úgy értette, hogy rá és családjára vonatkozik a megjegyzés.
A konfliktus a háború után odáig mélyült, hogy a testvérek az üzleti életben is szakítottak egymással és rivális sportszergyártó cégeket alapítottak. Adolf saját beceneve – Adi – után az Adidas nevet adta vállalatának, míg Rudolf nevének kezdőbetűire alapozva a Ruda elnevezést választotta, amelyet később – a napjainkban már jóval ismertebb – Pumára változtatott.
A testvérek kapcsolata később sem javult. Gyáraikat a folyó két ellentétes oldalán húzták fel és a rivalizálás az egész város életére rányomta a bélyegét. Egyes boltok hamarosan már kizárólag Adidas, más üzletek csak Puma termékeket árultak, míg a két gyár dolgozói között olyan gyűlölködés alakult ki, hogy valóságos botránynak számított, ha valaki a másik cég alkalmazottainak egyikével kötött házasságot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05