Halottak is kerültek elő a pompeji tragédia idővonalát átíró házban
2018. október 25. 15:53 Múlt-kor
Újabb nagy jelentőségű felfedezés történt Pompejinél, ugyanabban az épületben, amelyben nemrég arra utaló nyomokat találtak, hogy a Vezúv vulkán Kr. u. 79. évi kitörése nem nyáron – ahogy eddig gondolták –, hanem ősszel történt. Most egy apró szobában öt emberi csontvázat találtak – vélhetően két nőét és három gyermekét.
Korábban
A pompeji régészeti lelőhely igazgatója, Massimo Osanna elmondta: „megrázó felfedezés, de egyúttal nagyon fontos a történelemtudomány számára.” A csontvázak épek, és annak ellenére érintetlenek, hogy évszázadokkal ezelőtt történt fosztogatás a helyszínen. A régészek szerint a nők és gyermekek biztonságot keresve húzódtak az apró szobába, végül azonban itt lelték halálukat – hogy a plafon beomlásától, vagy már korábban, égési sérülések következtében, egyelőre nem megállapítható.
A felfedezés röviddel követi azt a múlt heti fejleményt, amikor a tudósok egy faszénnel írt dátumot találtak az egyik falon, amely a mai naptárban október 17-nek feleltethető meg. A ház nagy valószínűséggel építés vagy felújítás alatt állt – egyes részein padló sincsen –, és a feliratot a munkát végzők hagyhatták, ideiglenes jelleggel. A felirat a következő: „XVI K Nov”, azaz a november calendse (első napja) előtti 16. nap, amely a modern naptárban október 17-e lenne. A felirat dátuma igen közel lehet a kitöréshez – a faszénnel készült felirat hamar eltűnt volna magától, illetve letakarták volna vakolattal – erre azonban nem került sor a katasztrófa miatt.
Az eddig gondolt dátum – augusztus 24. – az ifjabb Plinius római író leírásából származik, aki távolról szemtanúja volt a kitörésnek, és 30 évvel később írt róla egy barátjának, a történetíró Tacitusnak küldött levélben. A dátummal kapcsolatban már korábban is merült fel kétség, amikor a régészek olyan megkövült faágakra bukkantak, amelyeken ősszel termő bogyók voltak, továbbá több, a tragédiakor használatban lévő parázstartó üst is előkerült, amelyek szintén hűvösebb időjárásra utalnak.
Osanna szerint a helyes dátum október 24-e lehet. „Igen valószínű, hogy [a felirat] Kr. u. 79 októberére datálható, pontosabban a nagy katasztrófa előtti hétre, amely e hipotézis szerint október 24-én történt.” Az olasz kulturális miniszter, Alberto Bonisoli a helyszínen a halvány feliratra mutatva „rendkívüli felfedezésnek” nevezte azt. „Ma, nagy alázatossággal, talán újraírjuk a történelemkönyveket azzal, hogy a kitörés időpontját október második felére tesszük” – mondta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap