Halálig szülőföldjére vágyott vissza Geronimo, az apacs gyógyító

Geronimo unokahúgaival (1900)

Harcossá válni

„Habár öreg vagyok, szeretek dolgozni és segíteni a népemnek, amennyire csak tudok” – írta élete alkonyán Geronimo (valódi nevén: Goyaałé), miután az addigi 75 évet egy kétfrontos háborúban töltötte az apacsok területére igényt tartó idegenekkel szemben.

Geronimo a mexikóiak iránt viseltetett valódi gyűlölettel, miután azok lemészárolták első feleségét és gyermekeiket. Az amerikaiak is legszívesebben holtan látták volna, és folyamatosan üldözték, ezért ellenük is rendszeresen harcolt.

A harcos gyógyító legtöbbször 30-50 bedonkohe társát, de gyakran ennél sokkal több, más közösségekhez tartozó apacsot is vezetett az Egyesült Államok mai délnyugati részén hosszan elhúzódó gerillaharcban, melynek végén szabadon vándorló népből hadifoglyokká váltak. Geronimo egészen addig küzdött, amíg lehetséges volt.

Goyaałé 1829 júniusában született a Turkey Creek nevű patak közelében, amely a Gila folyó egyik mellékága. A terület ekkoriban Mexikóhoz tartozott (ma Új-Mexikó állam része az Egyesült Államokban), azonban a bedonkohe csoport tagjai nem ismerték el semmilyen állam fennhatóságát.

A későbbi harcos gyógyító korai évei a terület félnomád őslakosainak mindennapjaival teltek. Nyolc testvér közül a negyedikként Geronimo segített szüleinek két holdnyi termőföldjük gondozásában, ahol babot, kukoricát, dinnyét és tököt termeltek.

Geronimo fegyverével 1887-ben

Mivel később szinte legendás alakká vált, Geronimo életének számos részletét különféle megerősíthetetlen mítoszok lengik körül – ezek közé tartozik az is, hogy amikor elejtette első vadállatát, annak szívét egyben, nyersen lenyelte, hogy szerencsét hozzon.

Mindazonáltal volt, hogy elhagyta a szerencse: édesapja korán meghalt, innentől édesanyjával a csihende apacsokhoz költözött, ahol a továbbiakban nevelkedett. 1846-ban, 17 éves korában avatták harcossá.

„Ez már előre dicsőségesnek látszott” – írta 1905-ben önéletrajzában. „Reméltem, hogy hamarosan harcban szolgálhatom népem. Már régóta harcosainkkal együtt akartam küzdeni.”

A felnőtté avatással más előny is járt: végre feleségül vehette szerelmét, Alopét, aki a nedni apacsok tagja volt. Geronimo a harcossá válás szertartása után azonnal Alope apjához ment megkérni a lány kezét. Az édesapa beleegyezett, azzal a feltétellel, hogy Geronimo „sok pónit” ad neki cserébe.

„Nem válaszoltam, de néhány nap múlva megjelentem vigvamja előtt a pónicsordával, és magammal vittem Alopét. A mi törzsünkben mindössze ennyi házassági ceremóniára volt szükség” – írta később. Az elkövetkező években a párnak három gyermeke született.

A boldogság azonban nem volt felhőtlen: az apacs csoportok léte folyamatosan veszélyeztetve volt, és magukon kívül senkire nem számíthattak. Gyakran indultak portyára más őslakosok települései és a közelben élő mexikóiak ellen is, amit a kormányzat nem nézhetett tétlenül.

Az 1840-es években Chihuahua állam hivatalosan is vérdíjat tűzött ki az apacsokra: minden megölt harcosért 200 akkori amerikai dollárnak megfelelő összeg járt – ez ma több ezer dollárt érne.

1. Harcossá válni
2. Az első tragédia
3. Kétfrontos küzdelem
4. Szökés(ek) a rezervátumról
5. Megadás és tortúra
6. Hírnév és kihasználás
7. Geronimo utolsó napjai

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

ősz
Múlt-kor magazin 2013

• A múlt század romkocsmái
• A Romanov-ház utolsó évtizedei
• Udvari bolondok a történelemben
• Száz éve épült a szőnyi álomkastély
• Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
• A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
• A Kennedy-család és az öröklött hírnév
• Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
• Robert Capa és Magyarország