Vadnyugati boltosok háborújának indult Billy, a Kölyök végzetes bosszúhadjárata
2021. november 10. 17:50 Múlt-kor
1870-ben Új-Mexikóban mindenki saját szerencséjének kovácsa volt, ahol a határvidéken a marhahús aranyat ért, a hatalom pedig annál volt, aki a maga kezébe vette a törvényt. Az amerikai szövetségi kormánynak, amely nem sokkal korábban kényszerítette rezervátumokba az őslakos navahó és apacs népeket, marhákra volt szüksége, hogy elláthassa az indiánokat és a rendre felügyelő katonákat. Ebben az ír farmer, James Dolan volt segítségükre. 1876-ban azonban riválisa érkezett John Tunstall személyében, akit két évre rá egy Dolanhoz köthető seriff és emberei agyonlőttek. Így robbant ki a lincolni marhaháború Dolan és Tunstall követői között, akik között Billy, a Kölyök is felbukkant.
Korábban
A marhaháború előjátéka
Az 1870-es évek elején két ír farmer, Lawrence Murphy és James Dolan elnyert egy marhaszállítási szerződést a kormánytól, ami egy csapásra gazdag emberekké tette őket.
Volt azonban egy mellékfoglalkozásuk is: vegyeskereskedést tartottak fenn Lincoln megyében a Ház (The House) néven, ahol szándékosan felhajtották az árakat.
A Ház volt messzi földön az egyetlen bolt, és monopóliuma volt a szárazárukra a megyében.
Bármire volt szüksége egy telepesnek a környéken, azt Dolantól és Murphytől kellett megvennie.
1876-ban aztán az angol John Tunstall felismerte a helyzetben rejlő üzleti lehetőséget, és maga is megnyitotta saját vegyeskereskedését.
A Nyugat legnagyobb marhacsordáját magáénak tudó texasi farmer, John Chisum támogatásával a háta mögött Tunstall nyugodtan mert fogadni a Ház ellen.
A terv azonban kissé túl jól is sikerült: 1878-ra a Ház kis híján csődbe ment, és még ebben az évben kitört a lincolni marhaháború.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.