Francia királyok hobbijából angol urak szórakozásává vált az évszázadok alatt a tenisz
2022. április 10. 15:52 Múlt-kor
Korábban
Hanyatlás és feltámadás
Ennek ellenére a Tudor-kor második felében a tenisz veszített a jelentőségéből. VIII. Henrik kórosan elhízott, és már nem tudott úgy játszani, mint régen, gyermekei pedig nem gyakorolták a játékot. A Stuart-korban még újra elterjedt a játék, mivel I. Jakab, I. Károly és II. Károly is szeretett játszani, sőt Orániai Vilmos is a lelkes teniszjátékosok közé tartozott. Mégis a puritanizmus terjedése visszaszorította a játékot, mivel ellentétesnek tekintették a puritán erkölccsel, többek között a köré kiépült fogadási ipar miatt.
Jacques-Louis David: A labdaházi eskü, 1789. június 20.
Franciaországban is sokat veszített jelentőségéből a tenisz. 1657-ben már csak 114 pályáról tudtak, 1783-ra pedig mindössze tizenhárom fedett pálya maradt az országban. Ennek oka, hogy a Napkirály, a hosszú ideig uralkodó XIV. Lajos (1643 – 1715) egyszerűen nem szerette a játékot, és utódai sem lelkesedtek érte. A francia forradalom idején az ország történetében jelentős szerepet játszott a labdaházi eskü, ám a monarchia bukásával a korábbi kiváltságokat is eltörölték. A jeu de paume soha nem nyerte vissza korábbi népszerűségét.
Angliában azonban fennmaradt a királyság intézménye, és a viktoriánus kor újra felfedezte magának a játékot, köszönhetően az időközben végbement változtatásoknak. 1830-tól egyre több helyen lenyírt füves területen játszottak, 1839-től pedig elterjedt a felfújható gumilabda, amely jobban tudott pattanni bőrből készült elődeinél.
Franciaországi teniszmérkőzést ábrázoló karikatúra, 1750 körül
1859-ben Harry Gem és Augurio Perera Birminghamben egy saját változatot fejlesztett ki, elegyítve az ütős játékok és a baszk pelota elemeit. 1874-ben két másik társukkal együtt megalapították a világ első teniszklubját. Velük párhuzamosan, még 1873 decemberében Walter Clopton Wingfield őrnagy egy nyilvános bemutatót tartott. Az általa felállított szabályok hasonlóak voltak Gem és Perera játékához. (Ők magukat tekintették a tenisz feltalálóinak). Wingfield 1874-ben szabadalmaztatta az általa akkor szfarisztikénak (görögül „levegőben lévő labdával történő játéknak”) nevezett teniszt.
Teniszezők az 1880-as években
A szabadalmaztatott játékot azonban később mindenki lawn tennisnek nevezte, megkülönböztetendő a real tennistől, amelyet jeu de paume néven játszottak évszázadokig. Az új szabályrendszernek köszönhetően előbbi sport végül elindulhatott máig tartó hódító útjára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.