Fotók: 1600 éves római szarkofágra bukkantak egy londoni építkezés során
2017. július 20. 15:12
London egyik legrégebbi és legnagyobb piaca, a southwarki Borough Market közelében egy építkezés előtti feltáró ásatáson bukkantak rá régészek egy 1600 éves koporsóra, amelyben egy előkelő származású egyén aludta örök álmát.
Korábban
A régészek nem tudták beazonosítani, hogy ki fekhetett a koporsóban, amelyet a 18. század környékén kifosztottak a sírrablók, akik nem húzták vissza a fedelet, így a fekhely tele volt földdel. A néhány méter mélyen lévő szarkofágot átszállíttatták a Museum of Londonba, hogy további elemzések alá vethessék.
Gillian King, a Southwarki Tanács régészetéért felelős szakembere a BBC-nek elmondta, reménykedik abban, hogy a sírrablók több olyan apró tárgyat is a (most még földdel teli, így belsejét tekintve még mindig rejtélyes) koporsóban hagytak, amelyek nekik értéktelennek bizonyultak, viszont a tudósoknak sokat jelentenek. „Az elhunyt minden bizonnyal magas társadalmi státuszú lehetett, gazdagságáról nem csupán a kőszarkofág tanúskodhat, hanem az a tény is, hogy egy mauzóleum falába temetkezhetett” – magyarázta.
„Mindig is tudtuk, hogy ez a helyszín potenciális római temető, de arról nem is álmodtunk, hogy egy ilyen értékű szarkofág is előkerülhet” – tette hozzá. Magát a koporsót a múlt hónapban fedezték fel a szakemberek, miután a tanács kirendelte őket egy új lakáskomplexum építése előtti feltáró ásatáshoz. Hat hónap után leltek rá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap