Férje haláláért is bosszút állt a németek ellen küzdő francia ügynöknő, Violette Szabo
2025. március 5. 14:20 Múlt-kor
Korábban
A birodalom markában
Fogságba kerülése után egy alkalommal egy fiatal német tiszt gratulált neki, és a szájába tett egy cigarettát. Violette rögtön kiköpte azt, arcul köpte a kérdezőjét, és követelte a karjai kiszabadítását, valamint a saját cigijét. Később az SD, az SS elhárításának a kezébe került, ahol Limoges-ban négy napig vallatták. Innen Párizsba került, ahol a Gestapo próbálta kiszedni belőle, hogy kicsoda ő.
Violette lánya, Tania édesanyja kitüntetéseivel
1944 augusztusában a szövetségesek közel kerültek Párizshoz, ezért átszállították őket Franciaországból Németországba. Eközben Szabót egy Denise Bloch nevű SOE rádiókezelőhöz láncolták. Az utazás és a különböző átmeneti táborok viszonyai igen megterhelőnek bizonyultak, alig kaptak ételt és vizet, vagy pihenőidőt, a higiénikus körülményekről pedig szinte nem is lehetett beszélni. Az úti cél Ravensbrück volt, ahol egy koncentrációs tábor működött.
Szabo igyekezett lelket verni a többiekbe. Sokat beszélgetett például egy elfogott belga ellenállóval, Hortense Damannal, akin a németek orvosi kísérleteket hajtottak végre, sterilizálni akarták, és szándékosan üszkösödni hagyták sérült lábát. Szabo nem tagadta meg önmagát: amikor a Heinkel repülőgépgyártó gyárába vitték őket dolgozni, ezer másik női fogollyal együtt tiltakozott az ellen, hogy a Torgau közelében lévő altáborban fegyvereket gyártsanak.
A ravensbrücki koncentrációs tábor foglyai 1945 márciusában
A tiltakozások hangadóit végül 1944 októberében a königsbergi büntetőtáborba szállították, ahol kemény fizikai munka keretében erdőt kellett irtaniuk és vasúti pályát előkészíteniük. A hideg idő ellenére Violette még mindig azt a könnyű nyári ruhát viselte, amelyben fogságba esett. A torgaui incidens vezéralakjainak visszaemlékezései szerint Violette még a körülmények ellenére is optimistán tekintett a jövőbe.
1945. január 19-én három brit ügynököt, köztük Szabót és Blochot kiemelték a többiek közül, brutálisan bántalmazták (egyesek szerint Violette-et meg is erőszakolták), és magánzárkába csukták őket. Február 5-én kivitték őket a táborból, bár járni közülük csak Violette tudott, így a többieket hordágyon vitték. Ott Violette Szabónak előbb végig kellett néznie a társai kivégzését, végül ő maga is letérdelt, megfogta a halott bajtársa kezét, így érte a tarkólövés.
Tania Szabo édesanyja György-keresztjével 2015-ben
Halála után bátorságáért megkapta a György-keresztet (a nők között másodikként), de a francia állam is kitüntette őt a Croix de Guerre bronz csillagával.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Németország
- A németek szabadsága is odaveszett a Reichstag tüzében
- Szürke eminenciások – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Majomszobor - Meghökkentő leletek kerültek elő a középkori templomból
- A végzetes hatású távirat, ami az USA hadba lépését eredményezte
- Ötszáz éve volt a lovagkor utolsó csatája
- Számtalan áldozatot követelt az első világháború legvéresebb ütközete
- 10+1 érdekesség a náci okkultizmusról
- Karl Benz szabadalmaztatta a gázpedált, a kuplungot, a sebességváltót, valamint a gyújtógyertyákat is
- Kétszer lőtték le egy nap alatt a Luftwaffe ászpilótáját, Adolf Gallandot
- A nők elrablása megoldást jelentett a házassági problémákra 12:03
- Így lett a Real Madrid „királyi” klub 11:20
- Ritkák, ezért is értékesek az erdélyi fejedelmek érméi 10:19
- Valois Henrik inkább a francia trónt választotta a lengyel helyett 10:06
- 2400 éves, trükkös bábokat fedeztek fel El Salvadorban 10:03
- Már az ókorban is használták a fájdalom ellen az aszpirin összetevőjét 09:05
- Kincsekkel teli sírok, monumentális kőkoporsó és senki sem tudja kik voltak ők 08:13
- Az első világháború hozta el a nők egyenjogúságát tegnap