„Feleannyi idős, mint az örökkévalóság” – Petra, az elfeledett város
2015. augusztus 24. 08:23
Korábban
Hanyatlástól a másodvirágzásig
Bár a nabateusok Nagy Sándor hadaival szemben még meg tudták őrizni függetlenségüket, és egy ideig a rómaiak egyre gyakoribbá váló támadásait is visszaverték, a történelem valaha volt egyik legnagyobb birodalma előtt végül behódoltak. Amikor Traianus császár Kr. u. 106-ban elfoglalta a nabateus királyságot, és létrehozta Arabia Petraea provinciát, alig ütközött ellenállásba. Róma innentől kezdve a nabateusok közvetítése nélkül szerezte be luxuscikkeit, a karavánutak pedig kikerülték Petrát, jelentős visszaesést okozva ezzel a korábban virágzó kereskedelemben.
Források híján az ezután következő több közel két évezredes periódusról csak nagyon keveset tudunk. Annyi bizonyos, hogy Petra az iszlám hódítás előtt egy ideig keresztény püspöki székhelyként működött, és egy közigazgatási átszervezésnek köszönhetően Palaestina Salutaris provincia központja lett. A 7. századi iszlám térhódítás a nabateusok által lakott vidékeket is elérte, de ezúttal sem váltott ki különösebb ellenállást a helyiekből, akiknek többsége elvándorolt, akik maradtak, azok pedig elvegyültek a hódítókkal.
A nabateus civilizáció végképp az összeomlás szélére került. Egy évezreddel azután, hogy a nabateus törzs birtokba vette a területet, és hosszú századok munkájával egy virágzó civilizációt hozott létre a kietlen sivatagi vidéken, nomád beduinok hódították meg Petrát és környékét. A város 19. századi újrafelfedezéséig mindössze egyetlen forrás tanúskodik létezéséről: 1276-ban az Egyiptom és Szíria felett uralkodó I. Bajbarsz mameluk szultán történetírója tett említést Petráról, de annak lakóira nem tért ki.
A 19. században – hosszú szünet után – Petra ismét a figyelem középpontjába került, és a várost mind a mai napig nagy érdeklődés övezi. A romvárost 1985-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította, 1989-ben pedig létrejött a műemlékvédelmi és állagmegóvási céllal felállított Petra National Trust nevű szervezet. A turizmus megélénkülése azonban veszélyeket is rejt magában, ugyanis a látogatók által felvert por könnyen megrongálhatja az épületeket, amelyek érdeklődők nélkül is a viszontagságos sivatagi meteorológiai viszonyok szeszélyének vannak kitéve. Csak remélni lehet, hogy a 2007-ben hivatalosan is a világ újabb hét csodája közé beválasztott Petra jelenlegi állapotában fog megmaradni az örökkévalóságnak.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

rejtélyek
- Fél évszázada elsüllyedt teherhajó roncsát találták meg véletlenül Tasmania partjainál
- Naplója hiányzó részletei adhatnának magyarázatot Cook kapitány halálára – de nem tudni, hová lettek
- Nyomtalanul tűntek el a repülés rekordját hajszoló francia pilóták
- Kénytelenek voltak kiegyezni a Habsburgok a hazatérő Teleki Lászlóval
- A féltékenység, a KGB és a jeti is felmerült a szovjet túrázók bizarr halálának okaként
- Szívmelengető és borzongást keltő történetekkel is szolgált bőven az első világháború
- A háború után sem hagyta magára védenceit a gyerekeket mentő Sztehlo Gábor tegnap
- Mi magyarázhatja a Római Birodalom bukását? tegnap
- A magyar és német kisebbségeket tette felelőssé Csehszlovákia szenvedéseiért Edvard Beneš tegnap
- Megőrjítette erotikus táncával a férfiakat Josephine Baker, a Bronz Vénusz tegnap
- Akadálytalanul repült kisgépével Helsinkitől Moszkváig a német tinédzser tegnap
- Jeltelen sírba földelték el a reformáció óriását, Kálvin Jánost 2023.05.27.
- Egy francia herceg a lengyel trónon 2023.05.27.
- Katolikus hite és a holokauszt borzalmai határozták meg Pilinszky János költészetét 2023.05.27.