Évtizedeken át nem aludt az első világháborúban fejbe lőtt magyar katona
2021. július 26. 18:41 Múlt-kor
Korábban
Nyugtató helyett Biblia
Pihenésre persze neki is szüksége volt. Míg egy 1932-es interjúban kifejtette, hogy heti kétszer-háromszor feküdt le az ágyába, 1938-ban azonban már arról számolt be, hogy orvosa tanácsára napi két órán át, éjjel egytől háromig csukva is tartotta a szemét, annak ellenére, hogy elaludni továbbra is képtelen volt. Ilyenkor persze igyekezett minél hatékonyabban megszabadulni gondolataitól, hogy valóban el tudjon lazulni, ám ritkán járt sikerrel.
Persze volt, ami megnyugtatta – ahogy fogalmazott – „testileg és lelkileg egyaránt”. Hitéről így vallott: „A Biblia az én legnagyobb pihenésem. Soha nem lehet eleget olvasni, soha nem lehet eléggé tudni... Az apostolok leveleit már majdnem kívülről tudom... Istenfélő ember vagyok én kérem, hálát adok az Egek Urának, hogy életben tartott...”
Kern az éjszakai pihenést követően, négy órakor felöltözött, majd az egyik külvárosban található otthonából bement Budapestre. Beült egy Keleti pályaudvarnál található étterembe reggelizni, és innen figyelte az embereket. Mint mondta, ez a legnagyobb szórakozása.
Életfilozófiájáról így vallott: „Sokan kérdezik tőlem, hogy ez is élet? Hát én azt mondom ezeknek, az embereknek, hogy élni mindenképpen kell. Az életnek sok szépsége van, nem szabad eldobni. Soha nem tudom megérteni az épkezű, éplábú embereket, akik öngyilkosok lesznek. Én 22 év óta nem hunytam le a szememet, ne higgye, hogy paradicsomi ez az állapot. De mégis, ha kimegyek a természetbe, minden virágnak külön-külön örülni tudok. A füveknek, a fáknak, még a moháknak is... Volt elég időm arra, hogy a növényvilágot megismerjem. Éveken keresztül bújtam botanikai könyveket. A német, francia és angol nyelvet is a háború után tanultam meg.”
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Már a föníciaiak előtt virágzó közösségek éltek Marokkóban 17:17
- Őskori kőkört fedeztek fel Skócia híres régészeti lelőhelyén 16:03
- Vita bontakozott ki Berlinben egy náci bunker sorsa miatt 13:03
- Ókori színházakban rendeznek opera- és balettfesztiválokat Törökországban 12:11
- 09:22
- 09:02
- 08:47
- Négyszáz éves festmény igazolt egy 21. századi tudományos felfedezést 07:23




















