Európa legínycsiklandóbb osztrigáit évszázadokon át önállóan dolgozó nők termelték ki

2018. október 30. 16:09 Múlt-kor

Korábban

Mindenben jók voltak

Cancale asszonyai nem csupán az osztrigamezőkön dolgoztak, de a helyi gazdaságot is szinte teljes egészében ők működtették. Ők alkudták ki az osztrigaszállítási szerződéseket és teljesítették Párizs és más nagyvárosok rendeléseit. Nőkből állt a helyi „rendőrség” is, amely csitította a viszályokat a kikötőben és békítőként működött közre a vitás esetekben, de az öböl feletti sziklákon is rendet tartott. A jelenség annyira tetszett az amerikai újságíróknak, hogy a Baltimore Sun című lap 1909. június 4-i száma a „Cancale asszonyai: az 'osztrigaparkokat' olyan nők művelik, akik hajókra rakodnak és rendőrnek is állnak” szalagcímmel jelent meg.

A cancale-i osztriga egyre híresebbé és magasabb státusúvá vált. Olyannyira a francia gasztronómia gyöngyszemének számított, hogy 1806-ban egy exkluzív párizsi éttermet a városkához közeli hegyfokról Rocher de Cancale-nak neveztek el. Az osztrigáiról és bőségéről ismert étteremben gyakran megfordultak olyan hírességek is, mint Honoré de Balzac vagy Alexandre Dumas. Egy 1846-os beszámoló tanúsága szerint „a legpazarabb vacsorák hazája és klasszikus fellegvára” volt, „azok számára, akik a valódi és teljes felsőbbrendűséget kedvelik.”

Hamarosan a kisváros asszonyait is hasonlóképpen romantizálni kezdték. 1877-ben John Singer Sargent amerikai festőművész megfestette őket, amint az apály által hagyott tavacskák közt állnak, és a víz felszíne tükrözi a fenti alakokat és felhőket. Az „Osztrigahalászat Cancale-nál” (avagy „Cancale osztrigagyűjtői”) című mű meghozta neki a hírnevet, míg festményei debütálása egy New York-i szalonban az amerikai közönség figyelmét is Cancale-ra és lakóira irányította.

A brit és amerikai írókat mind a képi világ, mind a történet megihlette. Gilda Brook az English Illustrated Magazine című folyóiratban 1908-ban „nők és gyermekek tökéletes felhőjéről” írt „festői fehér sapkáikban”, és azon a véleményen volt, hogy fáradságos munkájuk „nem lehet egészségtelen, az emberek kinézete alapján ítélve, ugyanis sohasem láttam ennyire erős és egészséges példányokat.” A Baltimore Sun egy 1905-ös cikke hasonlóképp arról számolt be, hogy az osztrigás hölgyek „Bretagne legszebbjei” voltak, és egyfajta „edzett nőiességgel” bírtak.

A cancale-i asszonyok erőfeszítései részévé váltak a szélesebb társadalmi diskurzusnak is, amely a nők munkavégzéséről és jogairól folyt. Az Ohio állam egyik városában megjelenő Delphos Daily Herald című hírlap így írt 1909-ben: „Különösnek tűnik az amerikaiak számára, akik szlúppal és kotróhajóval dolgozó pofaszakállas halászokként képzelik el az osztrigaszedőket (…) De a nők végzik a munkát, és annyira jól végzik, hogy a francia kormány az ő érdemüknek tekinti a tenyésztés sikerességét.” A Detroit Free Press című lap ezt az érdemet hangsúlyozta azzal, hogy leírta, sok nő bére nagyobb volt a férfiakénál, és hogy „amikor a férfiak visszatérnek, azt látják, a város olyan jól volt vezetve távollétükben, és a nők ügyessége olyan eredményes, hogy nem kívánnak beavatkozni.”

Akár maga a munkájuk, akár az annak nyomán keletkezett beszámolók és művészeti alkotások miatt történt, Cancale asszonyai a növekvő szüfrazsettmozgalom szimbolikus alakjaivá váltak. A szalagcímek kiemelték hatalmukat („A francia város, ahol a nők uralkodnak”), az alcímek pedig politikai hangvételűek voltak („A nők uralkodnak az osztrigák közt – Látvány a női választójog pártolóinak: a női rendőrség rendet tart, a női munkaerő pedig viszi az ipart, amely híressé teszi Cancale-t”). Az ínyenc gasztronómia által a figyelem középpontjába helyezett apró város feminista berendezkedése a külföldi lapok hasábjain keresztül az egész világra hatással volt.

előző oldal 2 / 2