Ércbe öntötték a „kézifegyverek Coca-Coláját” megalkotó Mihail Kalasnyikov alakját
2017. szeptember 20. 12:26 MTI
Szobrot állítottak kedden a fegyverkészítők oroszországi napja alkalmából Mihail Kalasnyikovnak, a róla elnevezett gépkarabély konstruktőrének Moszkva belvárosában.
Korábban
A szoborkompozíción Kalasnyikov négy méter magas alapzatra felállított ötméteres alakja egy AK-47-est tart a kezében, a háttérben a földgolyó és a sárkányt legyőző Szent György ábrázolásával, amelyek a fegyver elterjedtségét, illetve a jó és a rossz harcát jelképezik.
A szobor Szalavat Scserbakov munkája, akinek 14 méter magas, 2 méteres talapzaton álló Vlagyimir fejedelem-szobrát a Kremlnél tavaly novemberben avatták fel Vlagyimir Putyin elnök részvételével. Ő a szerzője Germogen (Hermogenész) pátriárka és I. Sándor cár emlékművének is, amelyet 2013-ban, illetve 2014-ben lepleztek le, ugyancsak a Moszkva középpontjában álló, az oroszországi hatalom centrumának tekintett erődítmény közelében.
„Sokan azt akarták, hogy Kalasnyikov fegyvertelen legyen, de mi úgy csináltuk meg, hogy a szerző úgy tekint a géppisztolyára, mint egy műalkotásra, mint például egy Stradivari-hegedűre” - nyilatkozott korábban a szobrász.
A moszkvai Szadavoje kolco körúton, a hajdan a fegyverkovácsok lakta utcaköz, az Oruzsejnij pereulok közelében felállított alkotás Oroszország Hadtörténeti Társasága, a moszkvai önkormányzat és a fejlett technológiájú termékek - köztük fegyverek - exportjára szakosodott Rosztyeh állami vállalat kezdeményezésére jött létre.
Vlagyimir Megyinszkij orosz kulturális miniszter, aki a hadtörténeti társaság elnökeként szólalt fel az ünnepségen egyebek között arról szólt, hogy Kalasnyikov „az orosz ember legjobb tulajdonságait testesítette meg” és hogy az általa létrehozott fegyver „Oroszország igazi kulturális brandje”. Szergej Csemezov, a Rosztyeh vezetője szerint a Kalasnyikov-féle automata fegyver „a megbízhatóság jelképeként” marad fenn a történelemben és arra biztatta az ifjú nemzedéket, hogy „kövessék az ügy és a haza iránti önzetlen odaadásnak” azt a példáját, amelyet a fegyverkonstruktőr képviselt.
Kalasnyikov 2013-ban 94 évesen hunyt el. A nevét viselő vállalat a lőfegyverek mellett ma már fejlett elektronikájú hadfelszelést és vodkát is gyárt, sőt szabadidő- és sportruházat kategóriában megjelent a divatvilágban is.
Az elterjedtsége miatt a „kézifegyverek Coca-Colájaként” is emlegetett, a Szovjetunióban 1949-ben rendszeresített Kalasnyikov-gépkarbélyokból több tucatnyi országban becslések szerint 200 millió darabot gyárthattak. Több mozgalom és szervezet emblémája mellett a fegyver a mai napig alkotóeleme Mozambik címerének.
A moszkvai ünnepségen a rendőrök őrizetbe vettek egy militarizmus ellen tiltakozó magányos tüntetőt, aki A fegyverkonstruktőr - a háború konstruktőre feliratú plakáttal jelent meg a helyszínen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap