Elkerülhető lett volna a Szovjetunió széthullása?

„Új világban élünk” – 1991. karácsony napján ezekkel a szavakkal sokkolta a világot Mihail Gorbacsov szovjet elnök. Éppen a Szovjetunió feloszlását és saját lemondását jelentette be. Több mint negyven évnyi atomháborútól való rettegés után az Egyesült Államok és a Szovjetunió közti hidegháború véget ért.

Gyenge vezető volt-e Gorbacsov?

A világ legnagyobb kommunista állama tizenöt független köztársasággá esett szét, így az Egyesült Államok maradt az egyetlen globális szuperhatalom. Habár ereje csúcspontján a Szovjetuniónak több mint ötmillió katonája állomásozott külföldön, katonai vezetése egyetlen lövés nélkül mondott le hatalmáról.

Az orosz közvélemény a Szovjetunió feloszlatását többnyire árulással határos katasztrófaként értékeli a mai napig. Egy 2017-es felmérés eredményei szerint Gorbacsov népszerűségi mutatója jóval Joszif Sztáliné alatt állt. Amikor 1985-ben a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkárja lett, haldokló gazdaságot és omladozó politikai rendszert örökölt. Sok történész szerint az általa életbe léptetett két intézkedés, a glasznoszty („nyíltság”) és a peresztrojka („átszervezés”) felgyorsították a már lejtmenetben lévő szovjet rendszer szétesését.

A 80-as évek végén bevezetett glasznoszty a kormányzás átlátszóságát volt hivatott növelni. Csökkentette az állami cenzúrát, amivel lehetővé vált a szovjet médiának beszámolni fájdalmas, régóta takargatott tényekről: az alkoholizmus és a csecsemőhalandóság növekvőben, a születéskor várható élettartam csökkenőben volt, és a nyugati országok életszínvonala egyre jobban maga mögött hagyta a Szovjetunióét. Emellett a glasznoszty megengedte az SZKP-n kívül más pártok létezését és a választásokon való részvételüket is.

Az ezzel egy időben bevezetett peresztrojka gazdasági reformfolyamat volt, amelynek célja a régóta stagnáló gazdaság újjáélesztése volt. A Szovjetunió elmozdult a központosított tervgazdaságtól egy hibrid modell felé, amely szabadpiaci jellegű újításokat tartalmazott. Az állampolgárok magánvállalkozásokat alapíthattak, továbbá külföldieket is engedtek az országba, hogy szovjet állampolgárokkal közös vállalkozásokban vehessenek részt.

Mindkét intézkedést eleinte lelkesedéssel fogadták: amikor 1990 januárjában McDonald's étterem nyílt Moszkvában, a helyiek elámultak a „háromemeletes szendvicsek” látványától és a mosolygó gyorséttermi pénztárosoktól. De amikor a peresztrojka gyermekbetegségei a hiányok és nélkülözés újabb hullámához vezettek, az újonnan nagyobb hatalmat kapott tagköztársasági vezetők a nem-orosz köztársaságokban, mint Litvániában és Ukrajnában, felhasználták újonnan bevezetett politikai jogaikat az autonómiára való törekvésre, amely a Szovjetunió végéhez vezetett.

Ahogy Gorbacsov később panaszolta, „a mi orosz mentalitásunk azt kívánta, hogy a jobb élet ezüsttálcán legyen felkínálva, ott és azonnal, a társadalom megreformálása nélkül.”

Egyéb tényezők

Igazságtalan lenne a Szovjetunió széteséséért való felelősséget teljes mértékben Gorbacsovra hárítani. Korábbi elődje, Leonyid Brezsnyev egy két évtizedes olajkonjunktúra bevételeit az Egyesült Államokkal folytatott fegyverkezési versenyre költötte, amivel elszalasztotta a lehetőséget a szovjet életszínvonal növelésére Gorbacsov előtt.

Eközben Kelet-Európában is változások kezdődtek. 1988 decemberében Gorbacsov bejelentette az ENSZ előtt, hogy a Szovjetunió lazít a Varsói Szerződés tagállamai feletti katonai ellenőrzésen. Ezek az országok egy éven belül elkezdtek a további autonómiára törekedni, és a kommunista rendszerek sorra omlottak össze Csehszlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon, Romániában és Bulgáriában. A berlini falat lebontották, és megkezdődött a német újraegyesülés folyamata. Mire Gorbacsov vissza tudott volna venni reformjaiból, már túl késő volt: nagyobb társadalmi erők is elszabadultak.

Lehet amellett érvelni, hogy Gorbacsov „gyenge” volt abban az értelemben, hogy nem volt tisztában a drasztikus politikai és gazdasági reformra egy időben tett kísérlet kockázataival, ellenben tagadhatatlanul erősnek bizonyult a pártpolitika színterén. Sikeresen gyengített meg egy totalitárius rendszert az egyéni jogok érdekében a pártállam ellenállása ellenére. Ezért, valamint a hidegháborús feszültségek csökkentéséért részesült Nobel-békedíjban.

Valóban az Egyesült Államok hidegháborús „győzelmét” jelentette a Szovjetunió felbomlása?

Aznap, amikor a Szovjetunió szétesett, George H. W. Bush amerikai elnök kijelentette Amerika „győzelmét” a hidegháborúban. Ez a kijelentés azonban félrevezető volt, mondja Szerhij Plohij, a Harvard Egyetem történelemprofesszora és „Az utolsó birodalom: a Szovjetunió utolsó napjai” című könyv szerzője. „Az Egyesült Államok minden tőle telhetőt igyekezett megtenni azért, hogy a Szovjetunió feloszlását megakadályozza.” – mondta. „Ez ilyen egyszerű.” A hidegháború igazi vége, teszi hozzá, az 1989-es máltai csúcson jött el, ahol Gorbacsov és Bush találkoztak, és kialakítottak egy „amerikai feltételeken alapuló” békét.

Ezután, mondja Plohij, az Egyesült Államok aktívan arra törekedett, hogy egyben tartsa a Szovjetuniót, mivel kedvezőbb lehetőségnek látta, mint hogy egy atomhatalom tizenöt nemzetállamra essen szét. Bush még 1991 augusztusában elutazott Kijevbe is, hogy elmondja a később „kijevi csirke” néven elhíresült beszédét, amelyben az ukránokat arra buzdította, szavazzanak nemmel az esedékes függetlenségi népszavazáson, „öngyilkos nacionalizmusnak” nevezve azt és figyelmeztetve őket, hogy „a szabadság nem ugyanaz, mint a függetlenség.” Az Egyesült Államok csak november végén változtatott álláspontján, amikor az előrejelzések az ukrán függetlenség mellett állók elsöprő fölényét mutatták, ami az egész szovjet államot az összeomlás szélére sodorta.

Az utódállamok

Tizenöt állam emelkedett ki a Szovjetunió hamvaiból. A balti államok (Litvánia, Lettország és Észtország) elsőként nyerte el az autonómiát. Litvánia 1990 márciusában kiáltotta ki függetlenségét, ezzel elindítva a hasonló bejelentések sorozatát szerte a Szovjetunióban. A tavaszi népszavazások után Gorbacsov 1991 augusztusában és szeptemberében ismerte el a három ország függetlenségét, néhány hónappal az ország karácsonyi megszűnése előtt.

Helyénvaló volt, hogy ez a három ország hagyta el elsőként a Szovjetuniót, mivel ők „léptek be” utolsóként: a Gorbacsov lemondását követően megalakuló posztszovjet országoktól eltérően a balti államok már voltak korábban szuverén nemzetállamok, és csak a Vörös Hadsereg 1944-es bevonulásával kerültek szovjet irányítás alá.

Következőnek Ukrajna lépett ki, ahol az 1991. december 1-jei referendumon elsöprő többséggel szavazták meg a függetlenséget, ezzel gyakorlatilag halálos csapást mérve a Szovjetunióra. Néhány héttel később Gorbacsov lemondott és a Szovjetunió feloszlott, amivel új autonómiára tett szert Örményország, Azerbajdzsán, Belarusz, Grúzia, Kazahsztán, Kirgizisztán, Moldova, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán.

Eltűnt-e teljesen a kommunista rendszer?

A dolgok 2018-as állása szerint négy ország van, amely önmagát kommunista pártállamként határozza meg: Kína, Kuba, Vietnam és Laosz. Habár Kínát továbbra is a Kínai Kommunista Párt irányítja, itt már röviddel Mao Ce-tung halála után a szabadpiaci gazdaság felé elmozduló reformokat vezettek be. Ehhez hasonló módon Vietnam és Laosz saját kommunista pártjaik irányítása alatt áll, de megnyitották piacaikat a világgazdaság felé.

Kuba számára hatalmas csapás volt a Szovjetunió széthullása, mivel ez a szovjet segélyek végét is jelentette. Gazdasági válságba került a szigetország, amelyet „periodo especial”, azaz „különleges időszak” néven ismernek a helyiek. Ekkoriban széleskörű éhínség tombolt. A szigetország azóta szintén elmozdult egy kevertebb, piacibb alapú gazdaság felé, amelyben vannak szakmák, amelyek nyitottak a magánvállalkozások felé, a munkaerőpiac legnagyobb részét azonban továbbra is az állam irányítja, központi tervezés mellett.

Ahogyan a Szovjetunióban, úgy Észak-Koreában is tervgazdaság és egypártrendszer van, de az ország vezetése egyre inkább ódzkodik a „kommunista” meghatározástól – olyannyira, hogy 2009-ben eltávolított minden, a kommunista ideológiára való utalást alkotmányából.