Elhunyt a Sztálingrád című német film rendezője, Joseph Vilsmaier
2020. február 13. 12:48 MTI
Elhunyt 81 éves korában Joseph Vilsmaier filmrendező, aki a német történelmet olyan filmekben mutatta be, mint a Sztálingrád, a Comedian Harmonists vagy a Marlene.
Korábban
A bajor rendező halálhírét szerdán erősítette meg ügynöke. Mint közölte: "Vilsmaier kedden hunyt el békésen, bajor otthonában" - idézte a The Hollywood Reporter.
Vilsmaier 1939-ben született Münchenben, zenét tanult és technikusként állt munkába még az előtt, hogy a hatvanas években a filmipar felé fordult volna.
Pályafutása kezdetén kameraman volt a német televízióban, a Tetthely és más népszerű sorozatok operatőreként dolgozott.
Rendezőként ötvenévesen, 1989-ben debütált a Tejleves című háborús drámával. A film, amelyben saját életére tekintett vissza, nagy kasszasiker lett Németországban, és megalapozta Vilsmaier rendezői karrierjét.
Sztálingrád című filmjét a keleti fronton harcoló Wermacht-katonákról 1993-ban forgatta, a Comedian Harmonists pedig 1997-ben készült, és a híres német a capella együttes történetét idézte fel, amely sikerei csúcsán a harmincas években a zsidóüldöző náci ideológia áldozata lett.
Marlene Dietrichről szóló életrajzi filmje 2000-ben került a mozikba Katja Flint főszereplésével. Az álom testvére című filmjét, amely egy kitalált 19. századi zseniről szólt, 1995-ben Golden Globe-díjra is jelölték.
Röviddel halála előtt fejezte be Der Boandlkramer und die ewige Liebe című utolsó filmjét, amelyet idén novemberben mutatnak be Németországban.
Monika Grütters német kulturális miniszter "szenvedélyes művészként" méltatta Vilsmaiert, aki "összetett történelmi témákat" mutatott be filmjeiben nézők millióinak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap