Elhunyt a II. világháborús nagy szökés ausztrál túlélője
2015. augusztus 28. 09:47 MTI
Százegy éves korában lehunyt Paul Royle egykori ausztrál pilóta, aki 1944-ben részt vett a Stalag Luft-i náci fogolytáborból való nagy szökésben. Royle vasárnap halt meg egy perthi kórházban, ahol medencecsonttörés miatt megoperálták az után, hogy három hete elesett egy idősotthonban - közölte pénteken fia, Gordon Royle.
Korábban
A szövetséges katonafoglyok híres szökését 1963-ban megörökítette A nagy szökés című filmben John Sturges rendező. Royle alakját a filmvásznon Bartlett repülőtiszt szerepében Steve McQueen játszotta. Paul Royle halálával már csak egy túlélő maradt életben a Berlintől mintegy 160 kilométerre délkeletre létesített Stalag Luft III táborból megszökött 76 fogoly közül, a 94 éves brit Dick Churchill egykori repülőtiszt - mondta Gordon Royle.
A túlélők egyfajta klubba tömörültek és hírlevél formájában kommunikáltak egymással, amelyben hírül adták, ha valaki meghalt közülük. A Paul Royle iratai között talált legutóbbi hírlevél szerint a Devonban élő Churchill az utolsó túlélő. "Felhívtam tegnap Dick Churchillt, és elmondtam neki a hírt, hogy ő az utolsó túlélő. Szomorú, de sztoikus volt" - tette hozzá Gordon Royle.
Paul Royle az 1944 márciusában végrehajtott szökésük 70. évfordulóján, tavaly felfedte, hogy soha nem szerette történetük hollywoodi feldolgozását. "Módfelett utáltam a filmet, mivel nem volt semmiféle motorkerékpár és az amerikaiak nem voltak ott" - mondta az ABC ausztrál televíziónak utalva McQueen drámai kísérletére, hogy motorkerékpáron szökjön meg a németek elől.
Az elképzelés, hogy motorkerékpárra pattantak és átrepültek az árammal töltött drótkerítés fölött, távol állt a valóságtól, amelyet sötétség, hideg és terror uralt" - magyarázta Gordon Royle. A 76 megszökött katonából csak hárman - két norvég és egy dán - jutott haza. 21 nemzet 50 katonáját agyonlőtték, amikor elfogták őket. 23 elkapott foglyot visszaküldtek Stalagba vagy más fogolytáborba, és ott élték túl a háborút.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap