Elhibázott döntések, mindent eldöntő rohamok: a középkor 9 sorsfordító ütközete
2018. szeptember 18. 15:56 Múlt-kor
Korábban
Hattin (1187)
E győzelem volt Szaladin szultán és a muszlimok legnagyobb diadala a keresztesek felett a Szentföldön. Egyiptom és Szíria szultánja 30 000 fős sereget gyűjtött össze, és a mai Izrael területén fekvő Tibériás városának ostromával kihívta maga ellen a keresztes államokat. A terv bevált – Guidó jeruzsálemi király, figyelmen kívül hagyva az ezzel ellentétes tanácsokat, egy 15-20 000 fős sereggé összevonva embereit (vélhetően ez volt a valaha összeállított legnagyobb keresztes sereg) július 3-a és 4-e folyamán megpróbálta felmenteni az ostromlott várost.
Szaladin ügyesen használta ki a terepet, hogy a keresztesek ne juthassanak vízhez, míg saját emberei vízközelben táboroztak. A melegtől szenvedő keresztesek bajait azzal is tetézte, hogy Szaladin felgyújtotta az őket körülvevő aljnövényzetet. A kitörni képtelen, elcsigázott és kiszáradt keresztesek végül a „Hattin szarvainak” nevezett vulkanikus képződménynél ütköztek meg a muszlimokkal, ahol totális vereséget szenvedtek. Guidó királyt váltságdíj ellenében bocsátották szabadon, a többi foglyot egy fő – a templomosok nagymestere, Gérard de Ridefort – kivételével mind lefejezték.
A Jeruzsálemi Királyságnak így alig maradt ember a védelmére, és magát Jeruzsálemet is rövidesen elfoglalta Szaladin. Az európai országok válaszul megindították a harmadik kereszteshadjáratot (1189-1192), de az ezt vezető I. (Oroszlánszívű) Richárd angol király csupán korlátozott sikereket ért el, és a keresztes államok napjai meg voltak számlálva.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.