Életük végéig őrizték hősi halottaik emlékét az aradi vértanúk özvegyei
2021. október 6. 09:31 Múlt-kor
Az aradi vértanúkhoz mérten kevesebb szó esik özvegyeikről, pedig sokuknak még az sem adatott meg, hogy hitvesüket eltemessék. Legtöbben életük végéig gyászolták elhunyt férjüket, nyugtalan lelkük nem lelt többé boldogságra.
„Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, Fejfámra sötét lobogóul akaszd [...]” – idézet Petőfi Sándor: Szeptember végén című verséből
Korábban
Üresség és ellenállás
Damjanich János fiatal özvegye, Csernovics Emília (1819-1909) szeretett férjét 60 évvel élte túl. Annak ellenére, hogy a tábornok arra biztatta, válasszon új társat magának, ő haláláig gyászolta. Damjanich testét egy rokonuk, Csernovich Péter szerezte meg a hóhértól, és temette el saját birtokán.
Az aradi katasztrófa után eleinte a világtól elzárkózva élt, majd a hasonló sorsú asszonyok és a honvéd árvák vigasztalása vált élete hivatásává. Az 1850-es évek elején Makón élt édesanyjával és Láhner György özvegyével. Az osztrák hatóságok sokáig zaklatták őket, kézimunkák készítéséből tartották el magukat.
Damjanichné már az első években megkezdte a szabadságharc árváinak gondozását. Felkereste a kivégzettek jeltelen sírjait, s emléket állított nekik. Kezdetben a nyilvánosság kizárásával minden év október 6-án gyászmisét mondatott a vértanúk emlékére a pesti ferencesek templomában.
Csernovics Emília, Damjanich János özvegye
Batthyány grófnéval megalapította a Magyar Gazdasszonyok Egyesületét, pénzt gyűjtöttek a rászorulóknak, árvaházat nyitottak. A szervezetet a kiegyezés után Erzsébet királyné is felkereste, ám a két özvegy nem jelent meg a fogadásán.
Kossuth Lajos Torinóból többször küldte üdvözletét Damjanichnénak, aki mindig megköszönte, de sohasem üzent vissza. 1894-ben, amikor Kossuth holttestét hazahozták, az ünnepi szertartást megelőző este Damjanichnét a Nemzeti Múzeum egy tisztviselője bekísérte Kossuth koporsójához, ahol lerótta tiszteletét.
Dessewffy Arisztid első felesége 1847-es halála után 1849. július 5-én feleségül vette Szinyei Merse Emmát. A férj az oltártól azonnal a táborba indult vissza, és legközelebb szeptemberben, már aradi cellájában láthatta viszont asszonyát. Emma igyekezett ellátni élelemmel urát és bajtársait.
Szinyei Merse Emma, Dessewffy Arisztid özvegye
A tábornok a siralomházban megkérte a szintén rab Máriássy János ezredest, hogy viselje gondját feleségének. Máriássy 1856-ban szabadult, s egy évvel később beváltva ígéretét, elvette feleségül Emmát, aki 1871-ben hunyt el. Helytelenül szerepel az osztrákok által kiállított halotti anyakönyvben, hogy Dessewffy nőtlen volt.
Kiss Ernő altábornagy, bár a halotti anyakönyv szerint nőtlen volt, valójában özvegyként halt meg. Fiatal tisztként 1825. július 26-án ismerkedett meg Balatonfüreden Szentgyörgyi Horváth Anna Krisztinával, akinek tiszteletére édesapja bált rendezett: ez volt az első Anna-bál.
Kiss ezután kilépett a hadseregből, és május 16-án feleségül vette Annát, aki ekkor 23 éves lehetett. A fiatal feleség hamar elhunyt, feltehetően 1828-ban, de két lányuk megélte a felnőttkort. Ezután Kiss újra beállt a seregbe, majd a magyar honvédségbe. Két lánya az aradi kivégzéskor már férjnél volt. Annát a családi sírboltban, az eleméri kastély kápolnájában temették el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap