Eladóvá vált az Üvöltő szelek című Emily Brontë-regényt ihlető ház
2020. szeptember 14. 12:49 MTI
Több mint egymillió fontért (385 millió forintért) eladó az a ház, amely Emily Brontë Üvöltő szelek című regényét ihlette. Az írónő gyermekkorában gyakran tartózkodott a nyugat-yorkshire-i Stanburyben álló Ponden Hallban, amely 1541-ben épült.
Korábban
Az épület és a környező birtok fontos szerephez jutott Brontë Üvöltő szelek című regényében - emlékeztetett rá a BBC News cikke.
A házat 2014-ben panzióvá alakították, és jelenleg tulajdonosai, Steve Brown és Julie Akhurst működteti.
A Brontë lányok, Emily, Anne és Charlotte először 1824 szeptemberében vendégeskedtek Ponden Hallban, ahová az esőzések okozta áradás miatt mentek át.
De később is számos alkalommal látogattak oda, és Emily Brontë nemcsak az Üvöltő szelekben, hanem a Windfell asszonya című romantikus regényében is megörökítette a helyet.
Ponden Hall könyvtára, amelyben Shakespeare művei is megvoltak, nagyon fontos volt a Brontë nővérek számára, gyakran használták.
Emily és Anne Brontë 1848 és 1849 között fél éven belül haltak meg tuberkulózisban, a betegség fivérüket, Branwellt is elvitte. Charlotte Brontë a családi tragédia után is folytatta az írást, férjhez ment, ő 1855-ben hunyt el.
Brownék 1998-ban költöztek be a házba, és felújították a történelmi épültet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap