Egységbe kovácsolta a nagy ellenfeleket, Széchenyit és Kossuthot a balatoni gőzhajózás ügye

A Kisfaludy gőzhajó rekonstrukciója a Balatonon

Bár a magyar tengeren való hajóforgalom megszületése mellett sokan bábáskodtak, a kivitelezésben óriási szerepet vállalt Széchenyi István, aki a reformkori ellenzék jelentős vezéralakját, Deák Ferencet is igyekezett a jó ügy mellé állítani:

„Gőzös a Balatonon, egészen új és alig kiszámítható életet és élénkséget hozna Magyarország e kies vidékének... erről én tökéletesen meg va­gyok győződve; mihez képest rajtam nem is fog múlni, hogy életbe lépjen az eszme, és ha ön meg nem vonja attól pártoló kezét, én sikerén mit sem kételkedem” – írta hozzá címzett levelében.

A reformkori gazdaságpolitika infrastrukturális fejlesztései során már a kortársak közül is sokan szükségesnek tartották a Balaton közlekedésének korszerűsítését, hiszen a személyszállítás szinte csak csónakkal volt kivitelezhető. (A ritka kivételt a Festetics-uradalom kétárbócos vitorlása jelentette.) Az áru- és teherszállítás a tó vízrajzi kiszámíthatatlansága miatt jóformán csak télen volt lehetséges, ha a tavat állandó és vastag jégtakaró borította.

A reformkor másik nagyhatású politikusa, Kossuth Lajos 1842-ben Füreden vetette papírra a tó fejlesztésére vonatkozó elképzeléseit, majd később a Balaton Gőzhajózási Társaság alapszabály-tervezetét is ő készítette el. Kossuth ekkor a híres Horváth-házban nyaralt, és a „Füredi fürdőlevél” néven ismertté vált írásában a Balaton szépségének taglalásán túl többek között a következőt írta: „De mégis az embernek szíve fáj, midőn e roppant vízre tekint. Olyan holt, minő csak Palesztinában a megátkozott Holt-tenger lehet! Húszmérföldnyi sima út, nagyobb, mint némely vármegye, mint némely fejedelemség, s a honnak legszebb vidéke által körítve, és rajta mégis egyetlenegy hajó sem libeg, kivévén talán a füredi sétaladikot, vagy egy nyomorult halászcsónakot”.

A balaton-parti települések közül a reformkorban egyértelműen Balatonfüred vonzotta leginkább a látogatókat: gyógyfürdővel és színházzal rendelkezett, emellett jótékony hatású savanyúvize tette népszerűvé. Izgalmas adat, hogy amíg 1845-ben 1327 vendég látogatott el Füredre, addig az állandó hajóforgalom indulása után már rögtön 2167-en érkeztek a településre. A környékbeli kirándulások célpontjai elsősorban Tihany és Badacsony voltak, de a hajózás megkezdése előtt a kortársak számára ezek a kiruccanások a rossz utak miatt rengeteg rázkódással, porral és fáradsággal jártak.

A reformkor környékén hazánkban járt nyugati utazók óriási luxusnak tartották, hogy a Magyar Királyság nem fordít kellő figyelmet a Balaton fejlesztésére. Az Angliában született, de Magyarországon letelepedő John Paget például így fogalmazott 1836-ban: „Angol embernek nehéz elképzelni, hogy ilyen szép tó teljesen kihasználatlan legyen a kereskedelem és szórakozás számára. Egyetlen vitorlás kereskedő bárkát sem látni rajta. A magyaroknak nincs érzékük a hajózás iránt, folyóik, tavaik olyanok, mintha befagytak volna.”

Széchenyi a Lánchíd építését tekinti meg fiával, Bélával

Nyilvánvaló, hogy a magyar reformellenzék is tisztában volt a problémával. Széchenyi István például már 1818-ban, görögországi utazásai során keserűen sóhajtott fel az Égei-tenger szigetei közötti élénk hajóforgalmat látván: „az egész világon a tavakat hajókon lehet bejárni, vagy bevitorlázni, csak az én szegény hazámban nem tudták még annyira vinni.”

A korszak legtevékenyebb magyar politikusa külön művet szentelt a „magyar tenger” fejlesztésének. Balatoni gőzhajózás című írásában (1846) a külföldi példák szem előtt tartásával azzal érvelt, hogy legnagyobb tavunknak gazdasági-közlekedési fejlesztése kizárólag a gőzhajóforgalom megindításával lehetséges.

Széchenyit az ügy sikerét illetően kincstári optimizmus jellemezte: a gazdaságilag is megtérülő és jövedelmező vállalkozás elindítását, és az első gőzhajó balatoni megjelenését még ugyanerre az évre prognosztizálta, és az első gőzhajónak már előre a Kisfaludy nevet adta írásában.

Műve megírásakor persze már születtek konkrétumok a gőzhajózás elindításával kapcsolatban. Széchenyi 1845-ben mérnökökkel és szakértőkkel utazott Füredre, ahol alapos felmérések és számítások után azt a közös véleményt fogalmazták meg, hogy a vállalkozás egyáltalán nem tűnik lehetetlennek.

A munkálatok lebonyolítása és összehangolása érdekében 1845 decemberének végén megalakult a „Balaton Gőzhajózási Társaság”, amely részvénytársaságként legfőbb céljául a Balatonon forgalomba állított és üzemeltetett gőzhajó forgalomba helyezését tűzte ki.

A Kisfaludy gőzhajó Balatonfüred előtt

1846 tavaszán Széchenyi a Társaság elnökeként a pontról pontra kidolgozott tervével a kezében, és olyan részvényesek társaságában, mint gróf Festetich Antal, Hertelendy Károly vagy Kossuth Lajos, jelent meg a pesti közgyűlésen. A „legnagyobb magyar” itt már konkrétumokról is beszámolt: a Kisfaludy gőzgépe már készülőben van a londoni Penn-gyárban, faváza pedig az óbudai hajógyárban Precious hajóépítész felügyeletében. A hajó elkészülését három hónap múlvára ígérte. A Társaság működési szabályzatát és a terveket a Helytartótanács június 24-én véglegesítette. Ezzel minden jogi akadály elhárult az ügy elől.

Az elkészült hajó favázát Óbudáról lovakkal vontatták Balatonfüredre. Hertelendy Károly, Zala megye alispánja és országgyűlési követe visszaemlékezése szerint a hajótest érkezését óriási tömeg várta a balatoni településen. Eközben a londoni gyár sem tétlenkedett: az elkészült gőzgépet és egyéb géprészeket Rotterdamon át szállították Magyarországra.

A munkálatokból még Széchenyi felesége is kivette a részét: a gondosan kialakított hajótest belsejének  kárpitozása, festése és egyéb díszítései az ő kifinomult ízlésének köszönhetően nyerték el végleges arculatukat. A díszes tükrökkel és mahagóni oszlopokkal díszített belső terek fehér és arany burkolatot kaptak. Az utasok kényelmét ezenkívül a parkettás padló, a gondosan párnázott ülések és a minden igényt kielégítő étkezőhelyiség szolgálta.

Az elkészült gőzhajó próbaútját éppen Széchenyi István ötvenötödik születésnapjára időzítették: a Kisfaludy 1846. szeptember 21-én egy óra alatt tette meg az utat Balatonfüred és Balatonkenese között. A próbautat októberben további háromnapi tesztüzemmód követett, végül a menetrend szerinti rendszeres hajóforgalom 1847. március 29-én indult meg.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

nyár
Múlt-kor magazin 2011

• Az örökség
• Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
• A közös kód
• Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
• A Délvidék megszállása 1941-ben
• Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
• A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
• Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt