Egy új korszak kihívásai: a rendszerváltás menekülthullámai Magyarországon

Bár a rendszerváltást végigkísérte a Romániából tömegesen Magyarországra érkező magyarok fogadása, gondozása és társadalmi beilleszkedésüknek állami és társadalmi támogatása, mégis az NDK-s menekültek ügyének kezelése vált emblematikus eseménnyé. A keletnémet kérdésre a nagypolitika hamar reagált, így az annak megoldásában való közreműködés rövid, de meghatározó jelentőségű esemény volt a Magyar Vöröskereszt történetében.

Az érvényben lévő megállapodás értelmében Magyarország az NDK-ból érkezőket nem engedhette volna át Ausztriába, ezt azonban 1989 nyarától, a műszaki határzár lebontása után már nehezen lehetett betartani. Rokonoknál, kempingekben, szállodákban és a segélyszervezetek sátortáboraiban – ilyenek működtek többek között a fővárosi Zugligetben, Csillebércen, továbbá Leányfalu, Zánka, Balatonszéplak, Balatonföldvár településeken – sokan várakoztak. A Vöröskereszt a hat táborában 6000, a Máltai Szeretetszolgálat két helyszínen további 1000 főt látott el.

Az augusztus 22-i határnyitással aztán szabaddá vált az út nyugatra. A páneurópai piknik keretében több százan egyszerűen kisétáltak az országból. Mindezzel párhuzamosan az NSZK buda-pesti nagykövetségén tartózkodó 118 keletnémetet a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) Ferihegyre szállította, innen pedig repülőn Bécsbe távoztak.

Magyarok a határon túlról

Az NDK-s menekültek néhány hétre nyúló magyarországi tartózkodásához képest a romániai és a délvidéki menedékkérők már jóval komolyabb kihívást okoztak a hazai menekültügyi rendszerben. A romló életszínvonal és a magyarellenes intézkedések, többek között az erdélyi falurombolás miatt 1987-től a legálisan beutazók közül egyre többen nem tértek vissza Romániába, és a zöldhatáron is jelentősen megnőtt a forgalom.

A menekültek – a két ország közötti egyezmény szerinti – visszaküldése egyre kivitelezhetetlenebbé vált, és a hazai közvélemény is elítélte. A helyzetet az ország vezetése azzal oldotta meg, hogy Magyarország 1989 márciusában – a szocialista országok közül elsőként – csatlakozott az 1951. évi genfi egyezményhez, amely jogalapot teremtett a menekültek magyarországi tartózkodására és beilleszkedésük elősegítésére azzal a földrajzi korlátozással, hogy csak európai menekültek esetében alkalmazzák.

A Romániából érkező menekültek ellátásakor a vöröskeresztes alapelvek közül a pártatlanság betartása volt a legfontosabb. Ennek értelmében a segélyszervezet nem tehetett különbséget a magyar és a román nemzetiségű kérelmezők között. Utóbbiak voltak kisebb számban, ugyanis az 1988–1989-ben érkezett, mintegy 34 ezer fős csoportnak nagyjából 90%-a magyar nemzetiségű volt.

A kormány az egyre nagyobb létszámú menekülthullám következtében korábban nem tapasztalt nehézségekkel került szembe. A magyar idegenrendészeti szervek és az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosa (UNHCR) már a tömeges menekültáramlás előtt is kérte néhány esetben a Magyar Vöröskereszt segítségét többek között az üldözés elől menekülő családok vagy gyógykezelésre szoruló személyek továbbutazásának megszervezéséhez, a családegyesítés megoldásához.

A Romániai Menekülteket Segítő Iroda és az NDK-menekültek ellátásának tapasztalatai is szerepet játszhattak abban, hogy a Vöröskereszt vezetőivel konzultáltak a jogilag tisztázatlan helyzetű menedékkérőkkel kapcsolatos tennivalókról. A mai modern menekültügyi rendszert tulajdonképpen a romániai menekülthullám kezelése alapozta meg. A Magyar Vöröskereszt volt az országban az egyetlen olyan szervezet, amely ismerte a menekültügyek kezelésének külföldi gyakorlatait, beleértve az állami, egyházi és társadalmi szervezetek közötti koordinációt is. Ezáltal tevékenysége meglehetősen szerteágazó volt, és hatékonyan tudta támogatni az államot a helyzet kezelésében.

Az erdélyi menekültmisszió példátlan összefogást eredményezett, a segélyszervezet, az egyházak és az egyéni segítők sokszor erőn felüli támogatást nyújtottak. A Vöröskereszt 1988. március 15-én „Segítsen, hogy segíthessünk!” jelszóval hirdette meg adománygyűjtő akcióját. A társadalmi szolidaritás nagy fokú adakozói kedvvel párosult, aminek köszönhetően ugyanabban a hónapban Letelepedési Alapot hoztak létre. A sikerhez szükség volt a szervezet mozgósítóerejére is, amely a magyar lakosság, a külföld és az emigráció egyes csoportjait mobilizálta, amire a magyar kormány képtelen lett volna.

Jól vizsgáztak

A hazai menekültügyi rendszer a romániai menekülthullám enyhülése után sem maradt feladat nélkül. Az 1991-ben kirobbant délszláv válság miatt a munka a dél-dunántúli megyékre összpontosult. Magyarország 1991 nyarától fogadta be az egykori Jugoszlávia területéről érkezőket. Menedékjogot azok kaphattak, akik háborús területen laktak, megtagadták a katonai szolgálatot, vagy családegyesítés jogcímén érkeztek az országba.

Az 1990-es évek első felében mintegy 74 ezren éltek ezzel a lehetőséggel. A déli határ mentén több mint 30 ideiglenes szállást állítottak fel, ahol mintegy 20 ezer délszláv menekültet láttak el nemzetiségi megkülönböztetés nélkül, másokat pedig magánlakásokban helyeztek el. Ekkoriban Magyarország a negyedik helyen állt az egy főre eső menekültek számának európai listáján.

Kezdetben megkönnyítette a helyzetet, hogy az érkezők nagy számban magyar nemzetiségűek voltak, vagy legalább értettek magyarul. A boszniai polgárháborúk idején azonban ez megváltozott. A bosnyák menekültek ideiglenesnek tekintették az országban tartózkodásukat, ám sokan hosszabb-rövidebb időre Magyarországon rekedtek, ellátásuk pedig jókora terhet rótt a rendszerváltáson éppen átesett országra.

1989 novemberében az UNHCR budapesti képviselői kezdeményezték a Magyar Vöröskereszt közreműködését az Európán kívüli menedékkérők gondozásának segítésében. Az együttműködési megállapodások alapján a magyar hatóságok és az UNHCR képviselői a Vöröskereszthez irányították szinte az összes olyan külföldit, akiknek az ügye fokozott odafigyelést igényelt. Csillebércen és Leányfalun, a Vöröskereszt által működtetett befogadóhelyen összesen 400 afrikai és ázsiai menedékkérő kapott ellátást és segítséget a továbbutazás megszervezéséhez.

A komplex feladatok megoldása ellenére egységes menekültügyi koncepció nem alakult ki. A törvényhozás versenyt futott az eseményekkel. A hozott jogszabályokat a döntéshozók igyekeztek a nemzetközi mintákkal – leginkább az emberjogi egyezményekkel – összhangba hozni, és választ adni a kor kihívásaira. A Magyar Vöröskereszt, a csatlakozó egyházi és társadalmi szervezetek, valamint a lakosság együttérzése azonban minden tekintetben jól vizsgázott.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód

• Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
• A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
• „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
• Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
• Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
• Így került Erdély 100 éve a románokhoz
• Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
• Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
• Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai