Egy megbundázott bokszmeccs tette híressé a törvény mindkét oldalát megjárt vadnyugati hőst
2022. április 24. 15:48 Múlt-kor
Korábban
A törvény embere
Miután egy helyi rendőrnek segített kézre keríteni néhány tolvajt, Earp 1875 áprilisában csatlakozott a wichitai marsall irodájához. A városban kiváló rendőrként híresült el, a helyi sajtó többször beszámolt tetteiről – jó fényt vetett a városra például, amikor egy magatehetetlen részeget bevitt a fogdába, majd annak tárgyalása után visszaadta neki a nála talált 500 dollár készpénzt.
Egy év után azonban véget ért Earp wichitai marsallsága: egy korábbi kollégája megvádolta azzal, hogy hivatalával visszaélve vette fel maga mellé testvéreit is. Earp legyőzte az illetőt a kibontakozó verekedésben, amiért ugyan csupán bírsággal sújtották, azonban nem volt maradása a városban. Kapóra jött, hogy James eddigre Dodge Cityben nyitott újabb bordélyházat, így Wyatt ismét hozzá csatlakozott (Sally eddigre már nem élt vele).
Wichitában fordult elő az a meglehetősen kellemetlen epizód is, amikor egy szalonban Earp revolvere kiesett annak tokjából, és kakasára érkezve elsült. Earp arra kérte későbbi életrajzíróját, Stuart N. Lake-et, hogy ezt hagyja ki történetéből.
Wyatt Earp (b) és Bat Masterson 1876-ban a törvény védelmezőiként Dodge Cityben
Dodge Cityben Earp szintén a rendvédelemben talált állást, 1877-ben innen vette üldözőbe Dave Rudabaugh rablót – több államon át vezető útja során találkozott először „Doc” Holliday-jel. Holliday 1878-ban Dodge Cityben aztán megmentette Earp életét, amikor Ed Morrison és bandája fegyvert fogtak Earpre egy szalonban, a sarokban kártyázó Holliday pedig saját fegyverét Morrison fejéhez szegezte, feloldva a veszélyes helyzetet és távozásra kényszerítve a cowboyokat.
1879-ben Earp az egyre békésebb Dodge-ból az Arizonai Territóriumban nemrég alapított Tombstone-ba költözött (testvére, Virgil volt ekkor Prescott rendőrfőnöke, és az ő ajánlására költözött Arizonába). Vele tartott bátyja, James és annak felesége, valamint Doc Holliday és felesége, a híres, magyar születésű Nagyorrú Kati is. Earp ekkor már egy Mattie Blaylock nevű nővel élt házasságban.
A kansasi Dodge City rendőri erejének tagjai 1883 körül. Álló sor: W.H. Harris, Luke Short, Bat Masterson, ülő sor: Charlie Bassett, Wyatt Earp, Frank McLean, Neal Brown.
Tombstone híres volt vad viszonyairól és a környékén garázdálkodó törvényen kívüliekről. A helyettes seriffé előlépő Earp egyre többet akadályozta őket, így számos haragost szerzett magának. A későbbiekben hivatalát elveszítő Earp és társai folytatták a bűnözők üldözését; a feszültségek 1881. október 26-án értek tetőpontjukra a híres O.K. Corral nevű karámnál.
A különféle tanúk elbeszélései ellentmondásosak: Earp és társai szerint az őket régóta holtan látni akaró cowboyok fegyvereikért nyúltak, míg mások szerint a törvényen kívüliek meg akarták adni magukat, és felemelt kézzel közelítettek. A legtöbb beszámoló egyetért abban, hogy a Wyatt, Morgan és Virgil Earpből (utóbbi mint a város marsallja), valamint Hollidayből álló csoport nyitott tüzet először.
John Henry „Doc” Holliday 1882 körül
Ike Clanton és Billy Claiborne elmenekültek, Tom és Frank McLaury, valamint Billy Clanton holtan maradtak a helyszínen. Ike Clanton feljelentette a csoportot gyilkosságért, a mozgalmas per végén azonban nem találták őket bűnösnek – ezzel azonban csak még bosszúszomjasabbá vált a környék többi törvényen kívülije.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap