Egész Magyarországot megmozgatta a nagyszabású gödöllői cserkésztalálkozó
2024. augusztus 2. 20:20 MTI
91 éve, 1933. augusztus 2-16. között rendezték meg a IV. cserkész világtalálkozót Gödöllőn. A rendezvény megszervezésében főszerepet vállalt a tiszteletbeli magyar főcserkész gróf Teleki Pál, korábbi és későbbi miniszterelnök, akit a kabinet kormánybiztosi jogkörrel is felruházott.
A gödöllői cserkésztalálkozó (Forrás: Fortepan / Bor Dezső)
Korábban
A cserkészet önkéntes, politikamentes vallásos ifjúságnevelő mozgalom, amelyet a múlt század elején indított el a brit Lord Robert Baden-Powell. Magyarországon 1912. december 28-án alakult meg a Magyar Cserkészszövetség, amely – 41 év kényszerű megszakítással – a mai napig működik.
A Magyar Cserkészszövetség az 1931-es badeni cserkész világkonferencián, egyhangú szavazással nyerte el a negyedik dzsembori rendezési jogát, méghozzá úgy, hogy az Egyesült Államok, Ausztrália, Csehszlovákia és Hollandia is benyújtotta pályázatát. A dzsembori (jamboree) a világ cserkészmozgalmának legnagyobb eseménye, táborozással egybekötött nemzetközi összejövetel. Ezekre korábban 1920-ban és 1929-ben Angliában, 1924-ben Dániában került sor, a magyar cserkészek először az 1924-es találkozón vettek részt.
A rendezvény megszervezésében főszerepet vállalt a tiszteletbeli magyar főcserkész gróf Teleki Pál, korábbi és későbbi miniszterelnök, akit a kabinet kormánybiztosi jogkörrel is felruházott. A vállalkozás támogatására és ellenőrzésére létrehozott Jamboree Tanács tagjai közé Teleki azokat hívta meg, akiknek komoly befolyásuk volt a társadalmi-politikai életre és kimutatták a cserkészet iránti rokonszenvüket.
A táborparancsnokság erősen központosított szervezetét Teleki vezette, helyettese Kisbarnaki Farkas Ferenc volt, aki Teleki 1941-es halála után Magyarország főcserkésze lett. Mivel a dzsembori célja a különböző nemzetiségű, kultúrájú, vallású fiatalok barátságának előmozdítása, a tábori készségek fejlesztése, nemzeti mintatáborok felépítése volt, sokszínű eseményeket szerveztek: a mindennapi találkozásokon túl sport- és tömegrendezvényeket, színházi és mozielőadásokat, tábortűzi programokat, vízi és légi bemutatókat, akadályversenyeket és túrákat, továbbá a külföldi cserkészek számára kirándulásokat magyar városokba.
A dzsembori helyszínéül Gödöllőt választották, mert a település közel van a fővároshoz, és HÉV-vel vagy vasúttal is könnyen el lehetett érni. Az eseményekre a királyi parkban, az Erzsébet-ligetben és a koronauradalmi erdők és szántók területén került sor. A világtalálkozó jelképe a „csodaszarvas” lett, amely máig Gödöllőt idézi a világtáborozásokon.
A felkészülés már 1931-ben megkezdődött: pontosan szabályozták és tanították a cserkészeknek a külföldiekkel való érintkezést, az illemet, az előzékenységet. Teleki első rendelkezései között a világnyelvek tanulására szólította fel a liliomos mozgalom tagjait. A szervezésbe minden lehetséges területen bevonták a felnőtt, úgynevezett öregcserkészeket, többek közt orvosok, rendőrök, hídépítők, utászok, postások bocsátották rendelkezésre munkaerejüket és tudásukat a tábor infrastruktúrájának kiépítésében, a cserkész mentő-, tűzoltó- és rendőri alakulatok kiképzésében.
A parancsnokság már 1933. július 22-én táborba szállt, őket folyamatosan követték a tíz altábor, a speciális, többek között segéd-, repülő- és kisfiútáborok lakói. A világtalálkozón 46 nemzet képviseletében 25 792 cserkész vett részt, közülük 7617-en jöttek külföldről. A legmagasabb napi létszám 22 066 fő volt a táborban, amelynek összesen 365 ezer látogatója volt, a költségek 1 millió 660 ezer pengőt, a bevételek 1 millió 668 ezer pengőt tettek ki. A gödöllői dzsembori megmozgatta Magyarországot, 188 hazai településről érkeztek a résztvevő fiatalok.
A megnyitó ünnepségre 1933. augusztus 2-án, mintegy ötezer vendég előtt került sor Horthy Miklós kormányzó és a cserkészmozgalmat alapító Robert Baden-Powell jelenlétében. Az 1,6 négyzetkilométer területű táborhoz, amelyben 5363 sátrat vertek fel, úgynevezett üzletváros is kapcsolódott.
A tábornak külön postahivatala, kórháza, vasútvonala, sporttelepe, színháza és hírközlési központja volt, ahonnan minden nap sugározták a még a tengerentúl is hallható napi dzsemboriadásokat, s a dzsembori alatt mindennap megjelent a Magyar Cserkész című lap magyar, angol, francia és német nyelven. Ezen a dzsemborin voltak jelen először a légi cserkészek, a repülős bemutatók részese volt a híres Afrika-kutató, Almásy László is.
A találkozó helyszínén 1943-ban állították fel Siklódy Lőrinc cserkészfiút ábrázoló szobrát, amelyet 1948-ban eltávolítottak. A rendszerváltás, a hazai cserkészmozgalom újraszerveződése után helyére 1994-ben Kisfaludy Stróbl Miklós Cserkészfiú című kisplasztikájának másfél méter magas változata került, amelyet a szobrász tanítványa, Paál István készített el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap