Egérmúmiák is előkerültek egy egyiptomi sírból
2019. április 8. 15:46 Múlt-kor
Több tucat mumifikált egér is szerepelt egy ókori egyiptomi sírban talált leletek között, amelyeket pénteken mutattak be a nyilvánosságnak. Az általában véve is igen jó állapotban megmaradt, meglehetősen színes sírt Szohág városának közelében találták, Kairótól körülbelül 390 kilométerre délre.
Korábban
A kutatók szerint a sír a Ptolemaiosz-kor korai szakaszából származhat, azaz több mint 2000 éves. A Nagy Sándor halálát követően hatalomra került Ptolemaiosz-dinasztia csaknem három évszázadon keresztül uralkodott Egyiptomban, Kr. e. 305-től a Kr. e. 30-ban történt római hódításig.
A sír egy Tutu nevű magas rangú tisztviselő és felesége végső nyughelye, rajta kívül még hat sírt fedeztek fel a térségben október óta – ekkor figyeltek fel a hatóságok egy csoport csempészre, akik illegális ásatásokat végeztek. A sír falfestései temetési meneteket ábrázolnak, valamint Tutut, amint a mezőkön dolgozik. Emellett a falak tartalmazzák a tisztviselő családfáját is hieroglif írással rögzítve.
„Ez a térségben valaha tett egyik legizgalmasabb felfedezés” – mondta Mosztafa Vaziri, Egyiptom régiségügyi tanácsának főtitkára. „Egy gyönyörű, színes sír” – mondta, amely „ábrázolja a temetkezési terem birtokosát, Tutut, amint ajándékokat ad és kap különféle istenek és istennők színe előtt. Ugyanezt látjuk felesége, Ta-Sirit-Iziz esetében, azzal a különbséggel, hogy nála látunk verseket egy könyvből – a túlvilág könyvéből.”
A sír bemutatása során két múmia, egy 35 és 50 év közötti nőé, és egy 12 és 14 év közötti fiúé volt kiállítva a nem túl mélyen fekvő sírbolt bejárata előtt, mellettük további 50 mumifikált egér, macska és sólyom is látható volt.. Az egyiptomi kormány „Egyiptom egyik történelmileg leggazdagabb városának” is nevezte már Szohágot, ahol tavaly múzeum is nyílt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap