Csimpánz Föld körüli pályán
2015. november 29. 10:31
Ha létezne csimpánz történelemkönyv, 1961. november 29. valószínűleg külön fejezetet kapna benne, mint a csimpánzság történetének egyik legfontosabb napja. A majomfaj Enos névre keresztelt tagja ugyanis ekkor kerülte meg a Földet a Mercury-Atlas 5 rakéta fedélzetén, ezzel pedig az első élőlény lett, aki amerikai színekben Föld körüli pályára állt.
Korábban
Az Egyesült Államok 1959-ben azzal a céllal indította el a Mercury-programot, hogy Föld körüli pályára küldje első űrhajósát, lehetőleg még a szovjetek előtt. A kísérletek azonban lassan haladtak, 1961 áprilisában és augusztusában pedig két szovjet űrhajós, Jurij Gagarin, és German Tyitov is megkerülte űrhajóján a Földet. Az amerikaiak innentől kezdve lépéskényszerben voltak, ha nem akartak behozhatatlan hátrányba kerülni az űrversenyben. Bár az első három Mercury-Atlas típusú rakétájuk közül kettő is nem sokkal a kilövése után felrobbant, a negyedik 1961. szeptember 13-án már sikeresen tett egy kört a Föld körül.
Az amerikaiak azonban még ekkor sem mertek emberrel kísérletezni, és egy ötödik rakéta kilövése mellett döntöttek, ezúttal már Enosszal a fedélzetén. A csimpánzt mintegy 1250 óra tanulással a háta mögött, három nappal a Mercury-Atlas 5 kilövése előtt választották a ki a feladatra. A Kamerunban született Enos karrierje csúcsára ért.
Bár a NASA szakemberei előzetesen úgy tervezték, hogy a csimpánz három kört fog tenni a Föld körül űrhajóval, a felmerülő technikai problémák miatt végül két kör után úgy döntöttek, lehozzák a rakétát. Az űrhajó végül 181 perccel a felszállást követően, a Bermudáktól délre landolt az Atlanti-óceánon. Enos nem sokkal élte túl történelmi tettét. 1962. november 4-én, vérhasban pusztult el. Az amerikaiak közül végül elsőként John Glenn kerülte meg a Földet 1962. február 20-án, Friendship-7 névre keresztelt űrhajójával. Az anekdota szerint az utazás után Kennedy elnök lánya, Caroline csak annyit kérdezett tőle: „Hol van a majom?”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap