Csaknem negyvenezer hajóroncs rejtőzik a brit partoknál
2016. augusztus 16. 12:11 MTI
Csaknem negyvenezer hajóroncs rejtőzik a brit partoknál történészek szerint. A szakemberek azzal kapcsolatban hívták fel erre a figyelmet, hogy Devonnál sikerült három roncsot védetté nyilvánítani. Mindhárom roncs ritka példája az angol vizekben talált fa vitorlásoknak.
Korábban
A középkori halászhajó és a két, 18. századi kereskedelmi hajó védettsége azt jelenti, hogy sem kincs-, sem pedig roncsvadászok nem bolygathatják őket - emlékeztetett a The Daily Telegraph című lap. A legrégebbi, az Axe Boat az iszapban fekszik az Axe folyó nyugati partján, Devon grófság déli részén, és 2001-ben bukkant elő. A fából vett minták alapján úgy vélik, 1400 és 1640 között készült. A hozzá hasonló hajók egykor gyakoriak voltak a brit partoknál, a közeli Axmouth pedig jelentős kikötővé vált a 14. század közepére: az ország halászatának 15 százalékát adta.
A másik két hajó egymástól alig pár száz méterre fekszik a Northam Burrows Country Park homokjában, Észak-Devonban. Hol láthatóak, hol nem, legutóbb a 2014 telén tapasztalt viharokat követően bukkantak elő. A nagyobbik 23 méter hosszú és 7 méter széles, és úgy vélik, egy Sally nevű hajó roncsa. A Sally 1769-ben feneklett meg, a portugáliai Portóból tartott Bristolba, bort szállított. A kisebbik vélhetően a Severn Trow volt egykor, egy kis kereskedelmi hajó, amely a Bristol-csatornán teljesített szolgálatot kétszáz éve. Fekvéséből ítélve úgy gondolják, szándékosan vezették partnak egy vihar során. A leletek jelentőségét mutatja, hogy a 18. század végén 11 ezer hajótörést tartottak már nyilván, roncsokat azonban máig alig találtak. És noha az idő múlásával és a környezeti hatások miatt lepusztulnak, a hajótestek megmaradhatnak.
Az elmúlt években heves viharok után bukkant a felszínre több roncs, és szakemberek azt valószínűsítik, hogy a következő néhány évben még többet találnak majd. Az Anglia történelmi környezetének megóvásáért felelős Historic England történészei arra kérték az embereket, tartsák nyitva a szemüket, hátha látnak egyet, különösen rossz időt követően. "A part vonala állandóan változik, hirtelen kerülhetnek elő" - mondta Joe Flatman, a Historic England munkatársa.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap