Cleveland nem akarta, hogy Franklin Roosevelt elnök legyen
2024. március 13. 14:20 Múlt-kor
Korábban
Dorbézolástól a lebukásig
Roosevelt európai körútja alatt gyakorlatilag egy percig sem pihent. Előfordult, hogy reggel hattól egészen éjfélig dolgozott. Elképesztő munkatempója már csak azért is hathatott különlegesnek a kortársak szemében, mivel a politikus az éjszakáit gyakorta kocsmák látogatásával töltötte. Ehhez kiváló partnerre lelt barátjában, egyben segítőjében, a „rosszéletű” Livingston „Livy” Davisben, akit Roosevelt mindenféle fedőtevékenység ellenére valójában ivócimboraként vitt magával az útra.
Azt természetesen még az egészen elképesztő állóképességgel megáldott politikus sem bírta volna, ha az utazás minden napján lerészegednek, de Davis naplóbejegyzéseiből tudjuk, hogy az urak korántsem vetették meg az éjszakázást. Londonban egy alkalommal csak hajnali fél ötre, meglehetősen illuminált állapotban tértek vissza szállásukra, a skóciai hadihajók megtekintése után pedig jófajta skót whisky társaságában, dalolászva töltötték az éjszakát.
Roosevelt egy hidroplánról száll partra a franciaországi Pauillacnál, 1918.
Az eszeveszett munkatempónak köszönhetően Rooseveltnek a túra vége felé azonban már közel 39 fokos láza volt. 1918 szeptemberében a világ akkori legnagyobb hajója, az SS Leviathan fedélzetén tért vissza hazájába.
A hajóorvos megállapította, hogy a politikusnak kétoldali tüdőgyulladása van, és az influenza tüneteit is felfedezni vélte. Ez már csak azért is aggasztó lehetett, mivel ekkoriban már szedte áldozatait a később csak spanyolnátha néven ismert, több tíz millió ember halálát okozó világméretű járvány, amely a legtöbb fertőző betegséggel ellentétben – erős immunrendszerük túlzott reakciója miatt – elsősorban a fiatal, életerős felnőtteket érintette.
Amint a hajó szeptember 19-én kikötött New Yorkban, Roosevelt felesége (aki egyébként távoli rokona volt), valamint édesanyja egy jó nevű orvos társaságában azonnal ott termett. A beteg férfit a család New York-i villájába szállították, ahol hamarosan fény derült Roosevelt végzetes hibájára. Miközben ugyanis felesége kipakolta bőrtáskáját, a férfi borotválkozókészlete, valamint gyógyszerei és ruhái mellett egy bársonyszalaggal összekötött levélkupacot is talált: Franklin a bőröndjében felejtette szeretője, egy bizonyos Lucy Mercer szerelmes leveleit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.