Történelmi filmek 2004-ben
2005. január 4. 12:07
Hollywood és a történelem
A történészek ellenfele, |
Bár a historikus véleményalkotás és a történelemszemlélet alakítása esetében Hollywood megkerülhetetlen, sokan - főleg a brit történészek - emelték fel szavukat az ellen a folyamat ellen, mely szerintük az angol történelem eseményeinek eltorzításához vezet. Az amerikai filmsztárok az iskolások fejében zűrzavart okoznak, így a diákok már alig tudnak Normandiáról, sőt szerintük a partraszállást is Denzel Washington vezette Új-Zélandon. Az angol történészek Hollywood utáni második legnagyobb ellensége idén Mel Gibson lett. Komoly kritikával illették már a Rettenthetetlent is, ám a Passió már csak témája miatt sem kerülhette el a megfilmesítése körüli vitákat.
Aggodalmukat fejeztek ki izraeli történészek is Gibson bibliai témájú alkotásainak tervei miatt, melyek szerint például a Makkabeus-háborúkat westernként vinné vászonra. Az ausztrál rendező az angolok számára következő filmtervének felfedésével adta a kegyelemdöfést: filmje Boudicca, kelta királynő életét eleveníti majd fel.
A nyári szezon sem múlhatott el történelmi film nélkül. A korábban a realista Tengeralattjáróval befutott Wolfgang Petersen hollywoodi szuperprodukcióban elevenítette fel Trója történetét, melyről a történészek azonban egész másként vélekednek, ám abban egyetértenek, hogy mégis megtörtént a trójai háború. (A trójai faló pedig több ezer év után újra a török partokon találta magát.) Ténylegesen létezett viszont Arthur király, sőt még Merlin is, így a történet szerint a kerekasztal lovagjai a rómaiak kivonulása után a gonosz szászokat Merlin és hős piktjei segítségével tartóztatták fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap