A krími háború ápolónője az angol feketék hőse
2004. február 13. 09:01
Korábban
Newton legyőzte Churchillt
A tömegvonzás mogorva atyja kevesebb, mint 5 százalékkal került ki győztesen a BBC által a legnagyobb brit megválasztásáért kezdeményezett szavazásból
Előkelőek nem vagyunk
A Fekete Történelem Hónapja Amerikában
A tömegvonzás mogorva atyja kevesebb, mint 5 százalékkal került ki győztesen a BBC által a legnagyobb brit megválasztásáért kezdeményezett szavazásból
Előkelőek nem vagyunk
A Fekete Történelem Hónapja Amerikában
A cél: pozitív szerepminták felmutatása
Angliai Szt. György, Anglia fekete védőszentje |
Vernon szerint a szavazás egyáltalán nem öncélú és egyszeri akció volt. Leginkább abba a mozgalomba illeszkedik, mely pozitív szerepmintákat szeretne kínálni Anglia fekete polgárainak, de különösen a gyerekeknek. "A római hódítás óta jelen vagyunk az országban, és rengeteg olyan pozitív szerepmodellt tudhatunk magunkénak, melyek felett az iskolai történelemkönyveink elsiklanak. Ha reálisan akarjuk szemlélni a brit múltat, akkor rendkívül fontos, hogy a történelem-tanításban is kidomborítsuk a feketék szerepét."
A szavazás egyik legmeglepőbb jelöltje a Törökországban született, ám afrikai származású Angliai Szent György volt. "Rengetegen azt se tudják, hogy Angliai Szent György fekete volt. Nem csoda: az összes képen fehérnek ábrázolják" - állítja Vernon.
Wilfred Wood, az első fekete püspök |
A szavazásra létrehozott weboldalt több mint egymillióan nézték meg, és több mint tízezren szavaztak a három hónap alatt az angol társadalom mai és múltbeli kiemelkedő fekete alakjaira.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap