Százharminc éve született Winston Churchill
2004. november 30. 10:13
Az angol politikus nemcsak miniszterelnök volt, hanem irigylésre méltó tehetséggel festett, írt és kertészkedett is.
A háború után hadügyminiszterként támogatta a britek szovjetellenes intervencióját. A kormányban 1921-22-ben gyarmatügyi, 1924-29 között pénzügyminiszteri posztot töltött be. Ezután 10 évre ellenzékbe vonult. 1939 szeptemberében, amikor Nagy-Britannia hadat üzent Németországnak, őt nevezték ki a haditengerészet élére. 1940. május 10-én, a németek nyugat-európai támadásának napján ő alakított koalíciós kormányt, melyben ő lett a védelmi miniszter is. Május 13-i híres beszédében "vért küszködést, könnyeket és verítéket" ígért a háború idejére, s kijelentette, a hitlerizmus leverése érdekében a kommunistákkal is hajlandó összefogni. Nagy szerepet játszott a fasiszta Németország feletti győzelem kivívásában. Részt vett a teheráni és a jaltai találkozón, de a háború után, 1945 júliusában megtartott potsdami értekezletnek már csak az elején volt ott, mivel közben pártja a választásokon megbukott.
1945-51 között a tory árnyékkormányt vezette. 1946-ban híres fultoni beszédében lehúzta a "vasfüggönyt", együttes angol-amerikai fellépést sürgetve a szovjet fenyegetéssel szemben. Kiállt az európai egység megteremtése mellett is. 1951-ben, a konzervatívok győzelme után ismét miniszterelnök lett (1955-ig). A háború és béke kérdésére és a transzatlanti szövetség megerősítésére összpontosított. Emellett kiváló tájképfestő volt, álnéven rendszeresen kiállított, s számos könyvet írt, köztük a II. világháború történetét. 1965.január 24-én hunyt el Londonban. "Mesteri történeti és életrajzi műveiért és a magasabb rendű emberi értékek védelmében kifejtett szónoki tevékenységéért" 1953-ban irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. (2003-ban Budapesten, a Városligetben szobrot állítottak neki és sétányt neveztek el róla.)
(MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap