Megtörténik a nyilas hatalomátvétel
2004. szeptember 13. 12:06
A Rádióban beolvasták a kormányzó proklamációját. A nyilatkozat szerint a Német Birodalom elvesztette a háborút, ezért az államfő, hogy elkerülje a további vérontást, előzetes fegyverszünetet köt. A kiáltvány nem említette, hogy az előzetes fegyverszüneti egyezményt négy nappal ezelőtt Moszkvában már aláírták a megbízottak, s nem is adott parancsot a harc beszüntetésére. A `kiugrás` egyáltalán nem volt előkészítve, a proklamáció még a kormányhű tábornokokat és tiszteket is váratlanul érte, és tétlenül várakoztak az utasításokra. A németekkel együttműködő katonai vezetők viszont az előzetes tervek alapján habozás nélkül cselekedtek, és átvették az irányítást. A vezérkari főnök nevében a harc folytatását elrendelő hadparancsot adtak ki, amely lényegében érvénytelenítette a kormányzói nyilatkozatot. Edmund Veesenmayer, a Német Birodalom teljhatalmú megbízottja, már szeptember 26-án közölte Szálasi Ferenccel, hogy a német kormány minden vonatkozásban őt tekinti "felelős tényezőnek". A nyilasok október 15-én mozgósították erőiket, felfegyverzett osztagaikat az esti órákra már minden fontos stratégiai pontot megszálltak a fővárosban. Este elhangzott Szálasinak már október 1-én elkészült hadparancsa, amely bejelentette a hatalom átvételét és a háború folytatását Németország oldalán. Veesenmayer követelte a kormányzótól, hogy nevezze ki Szálasit miniszterelnöknek, és mondjon le államfői méltóságáról. Horthy helyzetét nehezítette, hogy Miklós fiát, egyetlen élő gyermekét a németek még délelőtt túszként elfogták. Veesenmayer ígéretet tett arra, hogy amennyiben aláírja a dokumentumokat, ifjabb Horthy Miklós visszanyeri a szabadságát, és csatlakozhat családjához, amelyet Németországba szállítanak "védőőrizetbe". Horthy végül október 16-án aláírta Szálasi miniszterelnöki kinevezését és a kormányzói tisztségről való lemondását tartalmazó iratot. A következő napon Horthy és családja elutazott Budapestről, Miklós fiát azonban Hitler utasítására továbbra is fogságban tartották.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége 17:05
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata 15:05
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet 12:20
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek 10:34
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein tegnap
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről tegnap
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója tegnap
- Saját készítésű páncéljában is elfogták a hírhedt ausztrál banditát, Ned Kelly-t tegnap