A kelta művészet 2500 éves történetét bemutató kiállítás nyílt Amerikában
Több mint 2500 év kelta kultúráját és annak utóéletét mutatja be az Egyesült Államokban egyedülálló, átfogó történelmi kiállításon a Harvard Művészeti Múzeum (Harvard Art Museums). A több száz, Európából és Észak-Amerikából kölcsönzött eredeti műtárgyat felvonultató tárlat rámutat: az ókori kelta törzsek nem alkottak egységes kultúrát, történelmi és vizuális örökségüket pedig jelentős részben a rivális görög–római civilizáció, majd a 19. századi romantika formálta át mítosszá.
A tárlat a kelta tárgyi kultúrához kapcsolódó művészetek két és félezer éves történetét mutatja be, négy tematikus részre tagolódva: „Régészet”, „Művészet”, „Találkozások” és „Fogadtatás”. A vaskori kelta társadalmakban a finoman kidolgozott tárgyak – mint a tőrök, ékszerek, bankettedények és lószerszámok – gyakran szolgáltak mind gyakorlati, mind szimbolikus célokat. Az alapanyagok sokszor hatalmas távolságokat tettek meg: a Balti-tengerről származó borostyán, a brit gagát (fekete borostyán) és a Földközi-tengerről érkező színes üveg az egész régió ékszereiben visszaköszön, ami kiterjedt kereskedelmi és kulturális cserehálózatot sejtet. Penny Coombe kurátor megállapítását, miszerint a korai kelta művészet alapvetően funkcionális jellegű volt, kiválóan illusztrálja a kiállítás elején látható egyik tárgy. Az i. e. 3. századi Skócia területéről származó bronz pónisapkát egykor ünnepi felvonulások alkalmával a ló fejére helyezték. A gondosan kialakított nyílások helyet hagytak az állat füleinek, ezáltal a póni maga is „mozgó dísztárggyá” vált.
A tárlat egy másik része az Entremont nevű, dél-franciaországi ősi településről származó régészeti leletekre fókuszál. A levágott emberi fejeket ábrázoló mészkőfaragványok a kelta társadalmak hiedelemvilágába engednek bepillantást. Pontos jelentésük továbbra is vita tárgyát képezi: egyesek szerint a leletek háborús trófeák, mások szerint az ősök tiszteletét jelképezik. Mindkét értelmezés jól rezonál arra az erőszakos hírnévre, amelyet az ókori történetírók gyakran társítottak a kelta népekhez.
Egy külön szekció azt mutatja be, hogyan látták a szomszédos népcsoportok a keltákat. Az általuk hagyott írásos beszámolók nagyban meghatározzák azt a képet, amelyet ma róluk alkotunk. Maga a „kelta” szó is az ókorban jelent meg először: a görög és római történetírók gyűjtőfogalomként használták Európa különböző népeinek leírására. Évszázadokkal később a kifejezést már egy rokon nyelvekből álló nyelvcsalád azonosítására alkalmazták, amely a walesi, az ír, a skót gael, a breton és a korni nyelveket foglalja magában; ezeket ma az indoeurópai nyelvcsalád részének tekintik. Később a szó jelentéstartalma ismét kitágult, és a szélesebb körű művészeti hagyományok, illetve a különböző, egymással rokon kulturális identitások gyűjtőfogalmává vált.
A romantika korának alkotói és régiségkutatói hősi harcosokként, költőkként és misztikusokként festették le őket. Erre kiváló példa a Slater Memorial Museumtól kölcsönzött Haldokló gall című szobor 19. századi gipszmásolata. A mű egy sebesült harcost ábrázol, aki fájdalmában összeesik; testét a klasszikus görög művészet idealizált stílusában formálták meg. Ahogy a galéria ismertetője is magyarázza, az alkotás a „győztes szemszögéből ábrázolja a nemes, de legyőzött »barbárt«”.
Ez is érdekelhet
Megtekinthető továbbá Jean-Auguste-Dominique Ingres Ossian álma című akvarellje, amely a híres kelta bárdot ábrázolja, amint a mitikus hősökről álmodik. Ennek eredeti változatát 1813-ban festették Napóleon hálószobájának díszítésére az akkoriban francia megszállás alatt álló, római Palazzo del Quirinaléban. Ferdinand Victor Eugène Delacroix Vercingetorix című, 1829-es litográfiája a mitikus gall hadvezért ábrázolja, amint egy kiszáradt fákból álló, sivár háttér előtt áll. Koronát visel, kezében kétélű csatabárdot és egy hatalmas, faragott pajzsot tart, amelyen egy ágaskodó póni látható. Delacroix műve hűen tükrözi a kelták félelmetes és rettenthetetlen 19. századi ábrázolásmódját, amikor a legendás uralkodók és harcosok a jó és a gonosz epikus küzdelmeinek szimbólumává váltak.
A Celtic Art Across the Ages című kiállítás termeiben a képzelet, a hősi harcos archetípusai és a „keltaság” újraértelmezései spirálok, csomók és összefonódó minták képében is testet öltenek. Ezek a stiláris motívumok korszakokon átívelően, Európa különböző régióiban készült tárgyakon egyaránt felbukkannak, és a vizuális formanyelv hidat képez a vaskori Európa műtárgyai és a romantika stílusirányzata között.
