Spurius Ligustinus és a hivatásos római légiók megszületése

2025. november 15. 17:05 Múlt-kor

Spurius Ligustinus életútja ritka bepillantást kínál a köztársaság korai hivatásos önkénteseinek világába. A 22 évig szolgáló veterán története és Scipio Africanus ismételten fegyvert fogó katonáinak példája azt mutatja, hogy a római haderő már jóval Augustus előtt formálni kezdte azt a harcedzett, összetartó magot, amely később a professzionális légiók alapjává vált.

Illusztráció

Korábban

A bátor veterán: Spurius Ligustinus példája

Titus Livius elbeszélése szerint a szabin származású Spurius Ligustinus 22 évet szolgált a hadseregben. „Vitézségemért 34 alkalommal kaptam jutalmat, és soha nem kértem felmentést a szolgálat alól” – mondta a szenátus előtt. Ligustinus a köztársasági Róma hivatásos önkénteseinek jelképe lett.

A római légió ekkor még nem állandó haderő volt: hadjáratok idejére toborozták, majd feloszlatták. Mégis akadtak olyan harcosok, akik újra és újra önként vállalták a szolgálatot – ők alkották a korai hivatásos magot.

A római légió korai önkéntesei

Connor Beattie oxfordi történész szerint a köztársaság hadseregében már a Kr. e. 3. században megjelentek azok a katonák, akik hivatásként tekintettek a szolgálatra. Az Ancient History folyóiratban megjelent tanulmányában (The Case of Scipio Africanus’ Veterans) Beattie azt állítja, hogy a második pun háború idején (Kr. e. 218–201) számos római és itáliai szövetséges harcos többször is önként visszatért a hadseregbe.

A második pun háború kezdetén, Kr. e. 218-ban Publius Cornelius Scipio és testvére, Gnaeus Cornelius Scipio Calvus irányították a római hadjáratokat Hispániában. Néhány évvel később a parancsnokságot Publius Cornelius Scipio Africanus vette át, aki Kr. e. 202-ben, Zama mezején aratott győzelmével végleg megtörte Hannibál hatalmát.

Scipio Africanus veteránjai

Beattie szerint a Scipio alatt szolgáló veteránok közül sokan már korábbi hadjáratokban is részt vettek. A győzelem után földet és jutalmakat kaptak – főként Itáliában. Carthago Nova (a mai Cartagena) fontos katonai bázis volt, de a veteránok hivatalos letelepítésének helyszínéül csak a későbbi századokban szolgált.

A zamai veteránok különleges kiképzést kaptak Hispániában és Szicíliában, mielőtt Afrikába indultak. A történetíró Polybiosz szerint ők hajtották végre a döntő manővereket, amelyekkel Scipio megsemmisítette Hannibál elefántjait.

Beattie szerint ezek a harcosok egyedi csapat szellemmel rendelkeztek. „Ami megkülönböztette őket, az az összetartozás érzése és a hírnév, amit kivívtak. Ez tette őket a köztársasági Róma katonai sikereinek magjává” – fogalmaz a történész. Ez az összetartás és hivatástudat képezte a római légió későbbi intézményesülésének alapját.

A veteránok újabb hadjáratai

A háború után számos veterán újból fegyvert fogott: egyesek Kr. e. 200-ban Sulpicius Galba makedóniai hadjáratában, mások Kr. e. 198-ban Görögországban, majd Szíriában harcoltak. Beattie szerint elképzelhető, hogy néhányan közülük részt vettek a Kr. e. 190-es magnéziai csatában, ahol Lucius Scipio – Africanus testvére – legyőzte Antiochosz szeleukida királyt.

Szakértői viták a korai hivatásosokról

Fernando Wulff Alonso, a Malagai Egyetem professzora szerint Beattie tézise „hihető, de nehezen bizonyítható”. Yeyo Balbás történész úgy véli, a kutatás „szilárd alapokon áll”, hiszen már a Kr. e. 2. században is léteztek olyan veterán egységek, amelyeket nem az állam, hanem tehetős hadvezérek fizettek.

Wulff emlékeztet: Rómának ekkor még nem volt hivatásos hadserege. Ekkor még minden hadjáratra külön toborozták a haderőt, és a harc végén le is szerelték őket. A római légió csak Augustus uralkodása alatt vált állandó, fizetett haderővé – de az önkéntes veteránok már ekkor megmutatták, milyen előnyökkel járhat a professzionalizálódás.

Veteránok és kolóniák

Yeyo Balbás rámutatott, hogy a veteránok egy része Itáliában kapott földet az ager publicus területén. Ezek a birtokok képezték a későbbi kolóniák alapját, ahol a tapasztalt katonák együtt telepedtek le. Ezek a közösségek nemcsak Róma terjeszkedését segítették elő, hanem új toborzási központokká is váltak.

Scipio Africanus veteránjai nemcsak hős katonák voltak, hanem a hivatásos római légió előfutárai. Az ő fegyelmezettségük, tapasztalatuk és összetartásuk tette lehetővé, hogy Róma uralma a Földközi-tenger egész térségére kiterjedjen.