Őskori településnyomok Sopron határában
2003. október 8. 01:58
Őskori település peremvidékére bukkantak a régészek Sopronban, a határátkelőhöz vezető út mentén
A hulladékgödrökből javarészt kerámia-töredék, továbbá néhány kőeszköz és bronzból készült tárgy került elő. Ezek formája, díszítése, vagy éppen díszítetlenségük alapján lehet meghatározni a korukat - magyarázta a kutató.
Hozzátette: a leletanyag szerény ugyan, a feltárás mégis érdekes adatokkal szolgál a soproni településtörténethez, kiegészíti a korszakról alkotott települési képet, új információkat ad a település egykori szerkezetéről, kiterjedéséről.
A régebbi ásatások bizonyították, hogy a mai Sopron térsége 5000 évvel ezelőtt sem volt lakatlan, de a most feltárt lelőhelyről eddig nem volt tudomása a szakmának - mondta Gömöri János.
Közlése szerint a rétegvizsgálatokból megállapítható, hogy abban az időszakban erősen csapadékos volt az időjárás. A hegyoldalon bővizű források ömlöttek le, a vízfolyások később eliszapolódtak, s a források árkaiban időről időre meghúzódtak az őskori emberek. Vélhetően nem éltek huzamosabb ideig a hegyoldal mélyedéseiben, ezt a feltételezést látszik alátámasztani, hogy a kutatás során alig találtak állatcsontot, amely az állattenyésztésre utalna - mondta Gömöri János.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.